|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Felhívás mákgubó-árusítás megszüntetésére
"Nyomatékosan figyelmeztetjük az
illetékeseket, hogy vészesen terjed a főváros virágüzleteiben a
mákgubó árusítása. Becslés szerint a mákgubó négyötödét olyan
fiatalok vásárolják húszasával, akik mákteát főznek belőle, s így
kezdik, olykor halálos kimenetelű, kábítószeres ,,utazásaikat,,."
BBC, Panoráma:
Csehszlovákia egyoldalú intézkedése a Dunáról
"Jozef
Obolzinsky, az erőmű építkezését irányító csoport vezetője szerint
egyoldalú műszaki lépést terveznek. A Pozsony közelében szlovák
területen fekvő Somorjánál le akarják zárni a Duna medrét, és a
vizet szlovákiai erőműbe akarják terelni."
|
|
|
|
|
|
|
Megállapítások 1956-ról
|
(Vadász János) München, 1989. január 28. (SZER, Világhíradó) - Csütörtökön közölte a kormányszóvivő: most már nincs akadálya annak, hogy a hozzátartozók eltemessék Nagy Imre, és kivégzett társai földi maradványait. Pénteken ülést tartott a párt központi bizottsága által életre hívott történész albizottság. 1956 értékelése, illetve átértékelése volt napirenden. Szombaton reggel pedig már nyilatkozott is a budapesti rádióban Pozsgay Imre, az albizottság vezetője. A gyengébbek kedvéért közölte: a temetések engedélyezése még nem jelent politikai rehabilitálást. Normális emberek számára ez - magától értetődően -két különböző dolog. De úgy látszik, egyesek számára mégsem megától értetődik, hiszen tény, hogy a kivégzetteknek 30 éve jeltelen gödrökben kell feküdniük. Sőt, az időzítés legalábbis sejteti, hogy egyesek számára kizárólag a politikai rehabilitálás megkezdésének kényszere időszerüsíti az eltemetés engedélyezését. Pozsgay mondanivalójából ugyanis nyilvánvaló, hogy ez a kényszer most már gyorsuló ütemben érvényesül. Nem a történelmi igazságérzet, vagy az emberi tisztesség diktálja, hanem a mélyülő gazdasági, politikai válság, amelyet a hatalom a tőle megszokott eszközökkel képtelen megoldani. Pozsgay azzal kezdte, amit könnyebb volt kimondani: Nagy Imrének igaza volt az 1954, 55-ös hatalmi válság időszakában, helyes, következetes volt a magatartása is. De Pozsgay rátért arra is, amit nehezebb volt kimondani. Világosan utalt arra, hogy itt jóval többről van szó, mint egyes személyekről; hogy Nagy Imre 1956-os szereplését meghatározza az az esemény, amely 56-ban bekövetkezett. E kerülgetések után érkezett el Pozsgay számára az igazság pillanata! Idézem: "Ez a bizottság - a jelenlegi kutatások alapján -, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek." A mondat végre elhangzott! Több, mint 32 évig váratott magára a forradalom véres eltiprása után, vagy ha úgy tetszik: a magyar nép, az egész nemzet felkelésének eltiprása után. Ismét bebizonyosodott, hogy ez a forradalom - mint minden más valóban nagy történelmi esemény -, olyan követeléseket fogalmazott meg kristály tiszta világossággal és lenyűgöző erővel, amelyekre a történelem során, előbb, vagy utóbb, de feltétlenül választ kell adni. És éppen olyan világossággal, és meggyőző erővel kell válaszolni rá, mint amilyen a követelés volt. Nem lehet sem el, sem megkerülni, kvázi válaszokkal sem lehet pótolni. Az 56-os követelés így szólt: Ez a nép szabad társadalomban és független országban kíván élni. A történész bizottság álláspontja, amelyet most Pozsgay kimondott, még korán sem a megkívánt következetes válasz erre a követelésre, de már ennek a válasznak a kezdete, mondhatni: első mondata. Amit Pozsgay az interjúban hozzáfűzött: miszerint nem helytálló ellenforradalomnak minősíteni azt, ami 1956-ban történt, még nem folytatása a válasznak. Nem több, mint egy elemi következtetés rögzítése: természetes, ha népfölkelés volt, nem lehetett ellenforradalom. Nem lehetett a tagadása annak, ami volt. Viszont bekövetkezett másvalami, amely több, mint 30 éven keresztül tagadni próbálta. Az a hatalmi restauráció, az az igazi ellenforradalom, amely először nyílt terrorral, kivégzésekkel, bebörtönzésekkel, majd más eszközökkel: a gazdasági felemelkedés, az anyagi jólét perspektíváival, a kis szabadságok kegyes adagolásával próbálta elérni, hogy az eredeti követelés lekerüljön a napirendről. A több, mint 30 évig tartó ellenforradalom kudarcot vallott. Ezért lehet eltemetni a kivégzett áldozatokat. Ezért kellett a válasz első mondatát kimondani. És ezért elkerülhetetlen, hogy a válaszhoz már az elmúlt három évtized feltárása is hozzá tartozik. +++
1989. január 28., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Antall József erről is kifejtette véleményét. Egy kora őszi napon, este, mikor a parlamentből hazavitt, így fogalmazott: - Nézd Imre, ebben az országban 800 ezer párttag volt, figyelembe véve a családtagokat is szorozd be ezt hárommal, ami közel két és fél millió ember. De még hozzáadhatod a rokonokat, és a barátokat is, akkor kapsz hárommilliót. Van egy közömbös réteg is. De nem fogékonyak a keményebb felelősségrevonásra a fiatalok sem, hiszen nem élték át az ’50-es éveket és a forradalom utáni időszakot sem. Így szerintem - folytatta a későbbi miniszterelnök - az ország nagyobbik fele valamiféle szigorú felelősségre vonást, megtorlást nem támogatna."
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - A paktum (1989.08.30-09.18)
"Szeptember 8-án újabb kerekasztal-tárgyalás volt az MSZMP monoplhelyzetéről a tömegtájékoztatásban. Hankiss Elemér az EKA szakértőjeként a Televízió-híradó működésén keresztül mutatta be az MSZMP teljesnek mondható hírmonopóliumát. Az már a történeléem fintora, hogy később, amikor ő lett a televízió elnöke, neki sem sikerült betartatni a pártsemlegesség elvét. Igaz addigra nem az MSZMP, hanem az MDF híradójává vált ez a legfontosabbb magyar manipulációs eszközként szolgáló műsor."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|