|
|
|
|
Az Ingatlankezelési és Városgazdálkodási Dolgozók Független Szakszervezetének véleménye a lakásügyi koncepciókról (1. rész) (OS)
|
1989. szeptember 7., csütörtök - Az 1989-es év folyamán több lakáspolitikai koncepció látott napvilágot. Elsőként a Pénzügyminisztérium, a Tervhivatal és a Belügyminisztérium, majd ezt követően a Fővárosi Tanács, a Gazdasági Kamara, a Lakásbérlők Egyesülete, és tudomásunk szerint több ellenzéki párt is készített koncepciót. Szakszervezetünk, az Ingatlankezelési és Városgazdálkodási Dolgozók Független Szakszervezete már ez év elején felhívta az érdekeltek figyelmét, hogy csak egy olyan koncepció képviselheti a kívánt megoldást, amelyet az összes érdekelt fél (szakmai és érdekképviseleti szervezetek is) alakít ki. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy a különféle koncepciók bírálata helyett célszerűbb, ha nem ismét új koncepciót készítünk, hanem az összes eddigiek pozitív tényezőit összegezve rögzítjük véleményünket a lakásgazdálkodásról, valamint az állami bérlakásokkal kapcsolatos kezelői tevékenységről. Nem értünk egyet a jövő nemzedékét sújtó, visszafogott állami lakásépítési programmal. A lakásállomány növelése érdekében fel kel gyorsítani a tetőtér-beépítéseket, emeletráépítéseket és a lapostetők beépítését is. Addig, amíg mindezek nem valósulnak meg, nem beszélhetünk seemmilyen értelemben lakásgazdálkodásról. Az elkészült koncepciók szinte egyöntetűen az elmúlt 40 év lakáspolitikai gyakorlatát rossznak minősítik, ugyanakkor a lakáspiac kialakításáról beszélnek, amelyre ma lehetőség nincs. Meg kell őrizni a lakáshoz jutás folyamatából azokat a tényezőket, melyek - ha komolyan vesszük - továbbra is lehetőséget nyújtanak a korrekt, bürokrácia-mentes, társadalmilag valóban ellenőrzött bérlői kiválasztáshoz. Mindamellett a jövőben nem szabad korlátozni az állami bérlakáshoz való jutást. Esélyegyenlőséget kell biztosítani. Ez lehet az alapja az új lakbérkoncepció kialakításának. Kétfelé kell választani a ,,kedvezményezetteket,,. Az egyik oldalról a szociális jellegű bérlakás legyen továbbra is azoké, akiknél az egy főre jutó jövedelem a társadalom tényleges létminimuma alatt van. Akiknél a kereseti lehetőség inkább az öröklakáshoz való jutást biztosítja, azok sem legyenek kizárva a tanácsi bérlakáshoz jutás lehetőségéből. Ebben az esetben viszont érvényesüljön a piacorientált gazdálkodás. (folyt.köv.)
1989. szeptember 7., csütörtök 15:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot, kívánok! Szeretném brilliáns gazdasági elemzőjük, Vadász János szíves figyelmét felhívni az MSZMP vagyonmentési akciójának ama momentumára, mely a Heti Világgazdaság szeptember 2-i számának 7. oldalán lett publikálva. A Heti Világgazdaságból idézek. A lista: A 2000 KFT tőkeemelési kérelméhez csatolt apport jegyzék melléklete az alábbiakat tartalmazza. Apport jegyzék: "A jelen apport jegyzék szeriint ingatlanokat, illetve ingókat, mint alapító tag, a 2000 szervezés és gazdálkodási korlátolt felelősségű társaság tulajdonába és birtokába adtuk." Idézet vége. Ez alatt egy 31 tételt felsoroló kimutatás következik, melynek fejlécében ez áll: Érték (forint). Az üdülőket, szállodákat, vendégházakat, oktatási létesítményeket, műhelygarázsokat, egyetlen megyei pártszékházat, valamint számítógépéket felsoroló kimutatás értékmegjelölő adatait a listán levő pecsét tanúsága szerint az MSZMP Központi Bizottság Gazdálkodási Osztálya adta meg. A nagyságrendet illetően nagyon is megkérdőjelezendő módon, az összegek a mai magyar i gazdasági viszonyok ismeretében, szinte nevetségesen alacsonyak. Vegyünk csupán egyetlen kiragadott példát. A balatonföldvári üdülő (értsd: pártüdülő) megjelölés alatt öt darab ! felépítmény összértékeként 176 millió J98 ezer 498 forint van feltüntetve. Ez az összeg csak töredékrésze a tényleges értéknek. A balatonföldvári pártobjektum főépületének szuperluxus volta, hatalmas belső termei, széles folyosói, azok legnemesebb burkolata, a belső minden kényelemmel való felszereltség, tágasság, stb., mind azt engedi kikövetkeztetni, hogy (MEGSZAKAD..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|