|
|
|
|
A Budapesti Pártértekezlet Szervezeti Szabályzat Munkabizottságának állásfoglalása (OS)
|
1989. szeptember 7., csütörtök - A munkabizottság szeptember 5-i ülésén úgy döntött, hogy további munkájának alapjául elsősorban azt az Alapszabály tervezetet tekinti, amely az MSZMP KB Pártpolitikai Bizottságának augusztus 29-30-i kibővített ülésén született. Ez a szöveg lesz a szeptember 12-i MSZMP KB ülés egyik napirendi előterjesztése. A Bizottság az Alapszabály tervezetét a nagy nyilvánosságot kapott szervezeti szabályzat-tervezet vitáját érdemben, autentikusan tükröző, elvi-koncepcionális változásokat is felmutató javaslatnak tartja. Olyannak, amely nagyban hasonlít a várható kongresszusi javaslathoz. Az Alapszabály szövege jelenleg csak a kongresszusi küldöttek felé nyilvános. Kezdeményeztük, hogy azt a budapesti küldöttek is kapják meg, ám a változások mértéke miatt a pártsajtóban történő közreadást tartjuk a megfelelő megoldásnak. Nagy Mihály, a munkabizottság vezetője ezt azért is indokoltnak véli, mert a párt valódi politikai közösséggé és demokratikus szervezetté tételét nem szolgálhatja az a döntéshozatal, amely a végső vitákat egy merőben új, a tagság előtt ismeretlen javaslatra építi. Az Alapszabály tervezetét támogatjuk, kezdeményezésünk éppen annak elfogadtatását szolgálja. (OS)
1989. szeptember 7., csütörtök 13:45
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot, kívánok! Szeretném brilliáns gazdasági elemzőjük, Vadász János szíves figyelmét felhívni az MSZMP vagyonmentési akciójának ama momentumára, mely a Heti Világgazdaság szeptember 2-i számának 7. oldalán lett publikálva. A Heti Világgazdaságból idézek. A lista: A 2000 KFT tőkeemelési kérelméhez csatolt apport jegyzék melléklete az alábbiakat tartalmazza. Apport jegyzék: "A jelen apport jegyzék szeriint ingatlanokat, illetve ingókat, mint alapító tag, a 2000 szervezés és gazdálkodási korlátolt felelősségű társaság tulajdonába és birtokába adtuk." Idézet vége. Ez alatt egy 31 tételt felsoroló kimutatás következik, melynek fejlécében ez áll: Érték (forint). Az üdülőket, szállodákat, vendégházakat, oktatási létesítményeket, műhelygarázsokat, egyetlen megyei pártszékházat, valamint számítógépéket felsoroló kimutatás értékmegjelölő adatait a listán levő pecsét tanúsága szerint az MSZMP Központi Bizottság Gazdálkodási Osztálya adta meg. A nagyságrendet illetően nagyon is megkérdőjelezendő módon, az összegek a mai magyar i gazdasági viszonyok ismeretében, szinte nevetségesen alacsonyak. Vegyünk csupán egyetlen kiragadott példát. A balatonföldvári üdülő (értsd: pártüdülő) megjelölés alatt öt darab ! felépítmény összértékeként 176 millió J98 ezer 498 forint van feltüntetve. Ez az összeg csak töredékrésze a tényleges értéknek. A balatonföldvári pártobjektum főépületének szuperluxus volta, hatalmas belső termei, széles folyosói, azok legnemesebb burkolata, a belső minden kényelemmel való felszereltség, tágasság, stb., mind azt engedi kikövetkeztetni, hogy (MEGSZAKAD..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|