|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
A többpártrendszer Magyarországon
|
(Gordon Tamás) München, 1989. március 9. (SZER, Magyar híradó) - A Brezsnyev- doktrína hatálytalan, Magyarországon egyszeriben kitör a többpártrendszer. Németh Miklós miniszterelnök ma a parlamentben majdnem történelmi igényű beszédet mondott. Két gondolatát emelem ki. A társadalom politikai erőcsoportjainak többsége a többpártrendszerben látja a demokrácia garanciáját - majd hozzáfűzte: erőnket most nem kell magyarázkodásra vagy védekezésre fordítani, mert nem vitatja már senki, hogy mindenkinek joga van a saját út megválasztásához. Mondom, a beszéd majdnem korszakalkotó, csak két probléma van vele: az állítás eleje nem igaz, a másik fele pedig bizonyításra vár. Nem igaz, hogy az MSZMP komolyan gondolja a többpártrendszert, - legalábbis nem azt, amelyik garantálná a demokráciát. Másrészről pedig a hatalom ma is azok kezében van, akik annak köszönhették pozíciójukat, hogy alávetették magukat Moszkva óhajának, mert - Németh Miklóst követve - bizonyára azért váltották le például a Tiszatáj szerkesztőit, mert féltek a Kreml bosszújától. Hogy ez el van túlozva? Én is úgy gondolom. Fölösleges a Kádár- rendszer funkcionáriusainak Moszkvára mutatniuk: elég ha magukba néznek. +++
1989. március 9., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|