|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
A szabad demokraták sajtótájékoztatója
|
1990. november 9., péntek - Nem nagykoalícióra van szükség,
hanem arra, hogy a személyileg átalakult kormány új alapokra
helyezze viszonyát az ellenzéki pártokkal és az érdekképviseleti
szervezetekkel - jelentette ki Kis János, a szabad demokraták elnöke
a párt pénteki sajtótájékoztatóján.
Az SZDSZ vezetője által említett újfajta kormány-ellenzék kapcsolat szükségességét Pető Iván frakcióvezető is alátámasztotta, elsősorban arra hivatkozva, hogy a gazdasági törvények mielőbbi megszületéséhez, azaz a törvénykezés menetrendjének meghatározásához elengedhetetlen a konszolidált egyeztetési forma megteremtése. Hozzátette: ha ezt sikerül megvalósítani, akkor ez a kormány és az ellenzéki erők viszonyára is pozitívan hathat.
Pető Iván részeletesen szólt arról is: véleményük szerint melyek azok a törvények, amelyek megalkotásával nem lehet várni. Ezek sorában voltaképpen két nagyobb törvénycsomagot említett: egyfelől azokat, amelyek az önkormányzatok működéséhez elengedhetetlenül szükségesek, másfelől a következő gazdasági évet megalapozó költségvetést, az ahhoz csatlakozó törvényekkel. Ezek jelentőségét és sürgősségét hangsúlyozva nehezményezte az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője, hogy a javaslatokat mindmáig nem terjesztette be a kormány. Mint mondotta: a költségvetés várhatóan december elsején kerül a törvényhozók elé, s lehetelennek tűnik, hogy szűk egy hónap vagy inkább három hét alatt érdemben meg lehetne tárgyalni a jövő évi gazdálkodást alapjaiban meghatározó tervezetet.
A törvényhozás előtt álló feladatok mellett a sajtótájékoztatón szó esett a szabad demokraták küldöttségének németországi tárgyalásairól is. Mint Kis János elmondta: a háromtagú SZDSZ-delegáció a Németországi Szociáldemokrata Párt meghívására látogatott Bonnba, ám nem csupán szociáldemokrata polikusokkal, hanem a Szabaddemokrata Párt és a Liberális Internacionálé vezetőivel is találkoztak. (MTI)
1990. november 9., péntek 15:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|