|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés csütörtöki ülése (8. rész)
|
A képviselői kérdések és az arra adott válaszok után Kulin Ferenc (MDF) olvasta fel a kulturális bizottság nyilatkozatát, amely szerint a bizottság a hozzá beérkezett észrevételek alapján felhívja a Magyar Televízió műsorszerkesztőségének a figyelmét, hogy az Országgyűlés eseményeinek hű közvetítésére nagyobb gondot fordítson. A bizottság véleménye szerint a demokratikusan, szabadon választott Országgyűlés kormányának bemutatkozása, eskütétele, a miniszterelnök beszéde az egész nemzetet érintő, sorsfordító esemény volt. Ezt a különleges jelentőségű, túlzás nélkül történelminek nevezhető, emelkedett pillanatot egy nemzetközi kupamérkőzés közvetítése miatt megszakítani, háttérbe tolni, feldarabolni súlyos vétség volt, amely nem szolgálta azokat a nemzeti célokat, amelyekért a magyar társadalom a Magyar Televíziót fenntartja.
Kulin Ferenc hozzátette: a nyilatkozattal a bizottságnak nem minden tagja értett egyet. A műsorszerkesztés szabadságának védelmében, a bizottsági kompetencia túllépés miatt a nyilatkozatot nem írta alá, s egyben tiltakozását fejezte ki Bretter Zoltán (SZDSZ), Rajk László (SZDSZ), Hága Antónia (SZDSZ) és Molnár Péter (Fidesz).
Bretter Zoltán mindehhez annyit fűzött hozzá: tiltakozásuk egyetlen oka, hogy a bizottság ezzel a nyilatkozatával olyan súllyal nehezedik rá a televízióra, ami megengedhetetlen. Ők azzal nem értettek egyet, hogy ezt a véleményüket bizottsági állásfoglalásban fogalmazzák meg, mert azzal a bizottság szerintük túllépte hatáskörét.
Ezzel a képviselők a csütörtöki munkanapjuk napirendjének végére értek. Szabad György elnök bejelentése szerint az ülés jövő hét szerdán folytatódik.
Az Országgyűlés következő ülését május 31-én, csütörtökön tartja, amikor is várhatóan megkezdik a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat, valamint a hazánkban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat tárgyalását. (MTI)
1990. május 24., csütörtök 17:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|