|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés csütörtöki ülése (3. rész)
|
A politikus a nyugati kormányok bizalmát élvezve számos olyan külpolitikai akciónak volt részese - a hidegháboru időszakában, majd az azt követő időben -, amire a magyar politikai élet büszke lehet.
Az első napirend megtárgyalása előtt Áder János (Fidesz) kért szót, hangsúlyozva, hogy mondandója általában kötődik az ülések tárgyalási rendjéhez. Felhívta a figyelmet arra, hogy a házszabály vonatkozó paragrafusai szerint a javaslatokat, önálló indítványokat legkésőbb az ülés kezdetéig kell a képviselőkhöz eljuttatni; sürgősségi tárgyalást fontos államérdekből lehet kérni, s a javaslatot a következő ülésnap napirendjére kell tűzni. Hozzátette: a jelenlegi módszer - amely szerint az ülések és a bizottsági tárgyalások miatt elrendelt szünetek váltogatják egymást - csupán a gyors munkavégzés látszatát kelti, azonban a legkevésbé hatékony. A képviselőknek nincs módjuk arra, hogy megfelelően előkészített, áttanulmányozott anyagot vitassanak meg, s így a parlament tagjai maguk gerjesztenek olyan jogszabályi inflációt, amely ellen éppen az Országgyűlésnek kellene fellépnie.
Szűrös Mátyás jogosnak ítélte a felvetést, s indítványozta, hogy az ügyrendi bizottság alakítsa ki álláspontját a kérdésben.
Ezt követően az Országgyűlés rátért az első napirendi pont megvitatására. (folyt.köv.)
1990. május 24., csütörtök 13:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|