|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Szóvivői tájékoztató (5. rész)
|
A Magyar Honvédség - a haderőreform és a sorkatonai szolgálat időtartamának csökkentése következtében - lényegében már nem fog részt venni a gazdasági feladatok megoldásában. A jövőben a katonák első számú feladata az lesz, hogy eleget tegyenek a harckészültség fenntartásával kapcsolatos feladatoknak.
Bajnok Zsolt bejelentette, hogy a kormány megszüntette az állami vezetők számára eddig biztosított úgynevezett rendelkezési állomány intézményét. Ez hat hónapra szólt, és az átszervezések vagy egyéb okok miatt funkció nélkül maradt vezetők számára biztosított időt elhelyezkedésükhöz.
Az ülésen a kormány tagjai foglalkoztak a nehéz helyzetbe került nagyvállalatokkal, az Ikarus-szal, a Csepel Autógyárral és a Videotonnal. Az Ikarus esetében olyan döntés született, hoy az állam vagyongaranciát nyújt, s így a pénzintézetek biztosítékot kapnak a vállalat tevékenységéhez szükséges további hitelek folyósításához. Az Ikarusnak azonban számolnia kell azzal, hogy jövőre a megszokott 9-11 ezer autóbusz helyett már csak évi 5-6 ezer járművet tud értékesíteni. A Videoton esetében hasonló pénzügyi megoldás előkészítéséről határoztak. Az érintett tárcák vezetőit bízta meg a kormány azzal, hogy a végleges megoldást egy héten belül dolgozzák ki.
Végül a kabinet személyi ügyekben döntött. A Minisztertanács a köztársaság ideiglenes elnökének javasolja Pusztai Ferenc és Stark Antal művelődési minisztériumi államtitkárok - saját kérésükre, érdemeik elismerésével történő - felmentését. Ugyancsak javasolja a kormány Kornidesz Mihály nagykövet felmentését. Döntés született miniszterhelyettesek felmentéséről. A kormány Hársfalvi Dezső művelődési miniszterhelyettest, Nagy István pénzügyminiszter-helyettest, Rednágel Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettest, valamint Jendrolovics Pált, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettesét saját kérésükre, érdemeik elismerésével fölmentette tisztségükből. (MTI)
1990. április 26., csütörtök 19:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|