|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
A Szabad Demokraták Szövetségének választási összefoglalója (1.
rész)
|
1990. március 22., csütörtök - A Szabad Demokraták köszönik
az eddigi támogatást, és bizakodva várnak a választók döntésére.
Minden egyéni és listás jelöltünk készen áll rá, hogy az
Országgyűlésben betöltse hivatását, elősegítse a következetes
rendszerváltást. Hogy megkönnyítsük a választók döntését,
előterjesztjük, mi volna az a 12 intézkedés, amelyet a szabad
demokratákat magában foglaló kormány az elsők között hozna.
1. Helyreállítja hazánk függetlenségét. Tárgyalásokat kezd a szovjet csapatok kivonásának meggyorsításáról. Javasolja az Országgyűlésnek: emelje törvényerőre a Nagy Imre-kormány 1956. november 1-jei nyilatkozatát, mellyel Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből.
2. Önkormányzati törvényt kezdeményez, hogy a helyhatósági választásokat legkésőbb ez év őszén meg lehessen tartani. Támogatja a lejáratódott helyi vezetők visszahívását már az őszi választások előtt.
3. Kezdeményezi, hogy vonják felelősségre a múlt rendszer törvénysértésben elmarasztalható személyiségeit.
4. Biztosítja a teljes sajtószabadságot, megszünteti a rádió és televízió felügyeletére alakított kuratóriumot.
5. Bevonja a magánhasználhatú önvédelmi fegyvereket, leszereli a belső elhárítás valamennyi tagját, hozzálát a köz biztonságán őrködő, politikamentes rendőrség kialakításához.
6. Véget vet a nagyvállalati apparátusok átmentését célzó látszatprivatizálásnak; ugyanakkor támogatja, hogy a hazai és külföldi magántőke megfelelő gazdasági szerephez jusson.
7. Megtiltja az állami és tsz-tulajdonú földeladást, mindaddig, amíg az Országgyűlés el nem fogadja az új földtörvényt; és felülvizsgálja az 1989-es földtörvény hatályba lépése óta végrehajtott földeladásokat.
8. Elrendeli a vállalati tanácsok újjáválasztásának elhalasztását szeptember-októberig, s addigra az Országgyűlés módosíthatja a vállalati törvényt.
9. Biztosítja a pályakezdők védelmét; rájuk is kiterjeszti a munkanélküli segélyt. (folyt. köv.)
1990. március 22., csütörtök 18:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|