|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz-nagygyűlés a Metro Klubban (1. rész)
|
1990. március 18., vasárnap - A Fiatal Demokraták
Szövetségének három legmarkánsabb jellemzője, hogy radikális,
liberális és fiatalos párt - emelte ki Rockenbauer Zoltán
választmányi tag, a fiatal demokraták VII-VIII. kerületi
képviselőjelöltje a Metro Klubban vasárnap megrendezett Fidesz-
nagygyűlésen.
A fogalmakat értelmezve a szónok kifejtette: a Fidesz radikalizmusa nem értelmezhető szélsőséges magatartásként, hanem azt jelenti, hogy a fiatal demokraták szervezetük megalakulása óta következetesen éltek a szólásszabadság jogával, őszintén kimondták azt, amit gondoltak, mégha az olykor ,,szentségtörésnek,, is számított. A Fidesz ma is vallja azt a fajta radikalizmust, amellyel az általa képviselt elveket akkor is nyíltan kimondja, amikor az esetleg kockázatos. Ugyanakkor a fiatal demokraták elveiket sohasem fogják rákényszeríteni senkire, s nem váltogatják azokat az aktuálpolitikai széljárásnak megfelelően - tette hozzá.
A Fidesz liberalizmusa kettős gyökerű - folytatta Rockenbauer Zoltán. Egyrészt gazdasági, amely abból indul ki, hogy az országot a kátyúból csak egy következetesen végigvitt liberális gazdaságpolitika vezetheti ki. Olyan gazdaságra van szükség, amelyet nem a politika, hanem a piaci mechanizmusok szabályoznak. A liberalizmus másik gyökere a szabadelvű állam megteremtse. A Fidesz azt vallja, hogy az államnak elsősorban nem gazdasági feladatokat kell ellátnia, hanem az emberek szabadságjogait biztosítania.
A fiatalosság pedig azt jelenti, hogy a Fidesz ugyan fiatalokból álló szervezet, de mindig is a nagypolitikával foglalkozott. Abból indulunk ki, hogy az úgynevezett ifjúságpolitika önállóan nem létezhet, az ifjúságot is érintő kérdéseket - például lakás, oktatás - csak a nagypolitikán belül lehet megoldani.
Deutsch Tamás választmányi tag sajnálatosnak nevezte, hogy a választási kampány nem igazán az, mint aminek lennie kellene, vagyis a programok vitájának. Megemlítette: a Fidesz jelöltjei kezdeményeztek programvitákat, maguk is vállalták ellenfeleik kihívását; ám a fiatal demokraták által szorgalmazott közel 50 vitából csupán öt-hat valósult meg. (folyt. köv.)
1990. március 18., vasárnap 14:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|