|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ tiltakozás a Magyar Televízió közleményei miatt (2. rész)
(OS)
|
4. Tiltakozunk az ellen, hogy a televízió még az összefoglalókban, felvételről sem mutatott be egyetlen pillanatot sem, a TV épülete előtti hatalmas, több tízezres tüntetésből, ahol éppen az élő közvetítés elmaradása és általában a sajtószabadság hiánya ellen demonstráltak.
Mindezek folyományaképpen: amennyiben a televízió elnöke és felügyelő bizottsága azonos nyilvánosság előtt nem szolgáltat elégtételt a Szabad Demokraták Szövetségének, az SZDSZ hitelrontás és rágalmazás miatt eljárást kezdeményez ellene. A választási kampány végén tudatosan igyekeztek befeketíteni a Szabad Demokratákat. A kuratórium nem akarta, hogy március 15-én a szónokok az egész nemzethez intézhessék nyílt szavukat, ezért tiltotta be a megállapodott élő közvetítést. Magának kell vállalnia a felelősséget cselekedetéért.
az SZDSZ ügyvivői
1990. március 16., péntek 10:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|