|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
- A Fidesz választási felhívása - 1. folyt.
|
Változást, vállalkozást kívánunk, ígéretek helyett végre tetteket, takarékos államot, virágzó kisvállalatokat, az állami tulajdon társadalmilag ellenőrzött magánkézbe adását szeretnénk.
Döntőnek tartjuk az infláció megállítását, nemzetközi adósságterheink csökkentését, és a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek megteremtését.
Építünk az állampolgárok kezdeményezéseire, mert nem hisszük, hogy a társadalmat akarata ellenére boldogítani lehet.
Külön figyelmet fordítunk a fiatalok, a nyugdíjasok és a szegények helyzetének javítására.
Változtatni kívánunk a lakáspiac rendszerén, csökkenteni akarjuk a sorkatonai szolgálat idejét, új alapokra kívánjuk helyezni a nyugdíjrendszert és az adózást. Gyermekeinkre, utódainkra lakható természeti környzetet szeretnénk hagyni.
A demokratikus forradalom végigsöpört Kelet-Európán, a kommunista rendszerek megbuktak. Idejük végérvényesen lejárt. Karnyújtásnyira a lehetőség az idegen csapatok kivonására hazánk területéről, a független, semleges Magyarországra, a fegyvermentes, egységes Európára. Most megvalósítható a Duna-völgyi népek baráti együttélése, a szoros kapcsolattartás a határainkon kívül rekedt magyarokkal. Ezt a történelmi esélyt nem szalaszthatjuk el.
A szabad választás a legfontosabb lépés a demokratikus Magyarország megteremtésében. Felelős kormány és felelős parlament csak a nép akaratából születhet.
Meggyőződésünk, hogy fiatal demokráciánknak szüksége van a fiatal demokratákra. A Fidesz programja radikális program, ezért józan. Az ország helyzete ma ezt követeli. Itt és mást akarunk, és szervezetünk létezése óta ennek érvényesítéséért küzdünk.
Tisztelt választópolgárok Kérjük, szavazzanak jelöltjeinkre, adjunk esélyt a jövőnek. +++
1990. február 8., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|