|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Huszonhármak - nyugat-európai külügyminiszterek (2.rész)
|
A miniszter felvázolta az első haderőcsökkentési szerződés kidolgozásában még hátralévő főbb problémákat. Úgy vélekedett: van mód arra, hogy ezeket a résztvevők még nagyobb lendülettel és megegyezés-készséggel a nyárig megoldják, s a helsinki folyamat országai ősszel a szerződés aláírására és Európa jövőjének megtárgyalására csúsértekezletet tarthassanak. Ezen a találkozón a 35 ország vezetői Genscher véleménye szerint tanácskozhatnak az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbfejlesztéséről, intézmény-rendszerének kiépítéséről, továbbá a bécsi haderőcsökkentési és bizalomerősítési tárgyalások folytatásáról, újabb feladatairól is.
Felszólalásában az olasz külügyminiszter többek között arról beszélt, hogy a NATO- és VSZ-tagállamok teljes csapatlétszámának csökkentésében való megegyezést a felek álláspontjának nagy eltérései miatt a bécsi tárgyalások második szakaszára kellene halasztani. Szerinte az első szerződésben a fegyverzetcsökkentési kötelezettségeken kívül csak a külföldön állomásozó amerikai és szovjet csapatok létszámkorlátozását kellene pontosan rögzíteni. De Michelis hangoztatta, hogy figyelemreméltó az az álláspont, amelyet ezzel kapcsolatban nemrég Magyarország fejtett ki a bécsi fórumon.
A sajtóértekezleten Hans-Dietrich Genscher kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy a Nyugat nem kívánja egyoldalú előnyök szerzésére kihasználni a közép-kelet-európai változásokat, ezért stabil partneri viszonyt kínál a térség országainak, ami szavatolja számukra a demokratizálás szilárd nemzetközi kereteit. Mindhárom miniszter úgy nyilatkozott, hogy a nyugati államoknak fontos érdekűk Gorbacsov reformpolitikájának sikere. Dumas francia külügyminiszter rámutatott: Kelet-Európa demokratizálását a szovjet vezető kezdeményezte. De Michelis az azerbajdzsáni helyzetről szólva kijelentette, hogy nem lehet szó a Szovjetunió-beli fejlemények semmiféle külső befolyásolásáról. +++
1990. január 25., csütörtök 18:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|