|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdte munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (14. rész)
- Németh 9.
|
A Magyar Néphadsereg - tervezett átalakítását is figyelembe véve - képes és kész a haza védelmére, szuverenitásunk és területi integritásunk szavatolására, és képes megfelelő mértékben hozzájárulni a Varsói Szerződés biztonságának garantálásához. Magyarország stratégiai és katonaföldrajzi helyzete lehetővé teszi, hogy biztonságunk bármiféle veszélyeztetése nélkül a lehető legrövidebb időn belül teljes mértékben kivonják hazánkból a szovjet csapatokat.
A kivonás menetrendjének kidolgozása és az üggyel kapcsolatos további kérdések rendezése céljából a közeli napokban szakértői szintű magyar-szovjet tárgyalások kezdődnek Budapesten. Tegnap kaptam meg Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök üzenetét, melyben már a szovjet tárgyaló delegáció összetételét is kijelölte. A szándékaink szerint nyilvánosságra kerülő, megbízhatóan ellenőrizhető ütemterv összeállításánál a kiindulópontot a rendezett kivonáshoz technikailag szükséges időtartam jelenti. Ebbe beleértendő az az idő is, ami alatt a Magyar Néphadsereg fel tud készülni a szovjet csapatok kivonása következtében kialakuló új helyzetre.
Természetesen körültekintően mérlegelni kell a kérdés nemzetközi feltételeit és valamennyi összefüggését is. A realitások figyelmen kívül hagyása ugyanis könnyen szándékainkkal ellenkező hatású lehet. A tervezett szovjet csapatkivonás nemzetközi feltételei kedvezően alakulnak: az elmúlt egy-két évben pozitív fejlemények tanúi lehettünk a szovjet-amerikai és általában a kelet-nyugati viszonyban és az európai folyamatokban is. Csökkent a katonai szembenállás, megváltozott az ellenségkép. Biztatóan haladnak a hagyományos leszerelésről és korlátozásról, a bizalom erősítéséről Bécsben folyó tárgyalások. (folyt. köv.)
1990. január 23., kedd 14:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|