|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
- Változások az MTV-ben - 7. folyt.
|
Ez a dolog egyik része, a másik része pedig az, hogy én milyen tévé kettőt szeretnék? Én természetesen szeretnék egy önálló tévé kettőt, vagy egyáltalán önálló módon működő televíziót, amelynek mondjuk így, a politikai alapállását csak úgy tudom elképzelni, hogy egyenlő távolságra álljon a mindenkori hatalomtól és annak mindenkori ellenzékétől.
- Befejezhetjük-e azzal ezt a beszélgetést, hogy azaktualitások iránt érdeklődő közönség bízhat abban: továbbra is rendszeresen láthat majd jó Napzártákat?
- Szeretném, ha bízhatna ebben. Én az elnöknek elmondtam, meg is írtam neki, hogy remélem, hogy nincs közöttünk személyes nézeteltérés, sőt, hogy a személyes kapcsolatainkat nem terheli szakmai nézeteltérés.
Elmondtam neki, hogy én nagyon sokféle okból úgy gondolom, hogy nem tehetem meg, hogy most lemondjak - erre tényleg nagyon sokféle ok van. És arról is szó esett közöttünk, hogy én azt gondolom, hogy a Napzártát minden körülmények között meg kellene tartani, mert ez egy olyan műsor, amelyet ha nem is néznek tömegek, de az én tapasztalataim szerint azok a rétegek nézik, amelyeknek a magyar közvélemény alakítására és alakulására meglehetősen nagy befolyásuk van.
- Köszönöm a beszélgetést, Baló György +++
1990. január 10., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|