|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Csongrád megyei szervezetének közleménye (OS)
|
1989. december 18., hétfő - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Csongrád megyei szervezetei szolidaritásukat fejezik ki a MÁV mozdonyvezetőivel. Nagyra értékeljük, hogy fel merték emelni a szavukat, és ha kell, tettekkel is bizonyítják elszántságukat. Változásokra van szükség és nem sztrájkokra. A sztrájk a legvégső fegyver a dolgozó kezében, aki dolgozni és nem megállni akar. Vannak azonban olyan esetek, mikor már minden hiábavalónak látszik. A több évtizedes közlekedés-szétzüllesztés együtt járt az életszínvonal romlásával, az embert megnyomorító adórendszerrel, a tárgyalások hiábavalóságával, a vezetés tehetetlenségével. A bürokrácia elburjánzásával, a felesleges iróasztalokkal, a sztálinista vezetőkkel. A változások betörtek a politikába, a kormány munkájába, de nem a vállalatok életébe. Azok vezetik a vasúti közlekedést még ma is, akik tönkretették. Az első lépést a mozdonyvezetők megtették, de ezen az úton nem szabad megállni, a változásoknak át kell alakítaniuk a teljes vezetést - módszerben és személyekben egyaránt. Munkástanácsokra és független szakszervezetekre van szükség. (OS)
1989. december 18., hétfő 16:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|