|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Budapesten tárgyal Ro Te Vu (1. rész)
|
1989. november 23., csütörtök - Ro Te Vu, a Koreai Köztársaság elnöke csütörtökön, hivatalos látogatásának második napján folytatta tárgyalásait a magyar politikusokkal Budapesten.
Délelőtt szálláshelyén kereste fel az elnököt Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. A szívélyes légkörű megbeszélésen kölcsönösen méltatták a mostani látogatás jelentőségét. Németh Miklós emlékeztetett arra, hogy nem is olyan régen sokan még rosszallással figyelték, hogy Magyarország és a Koreai Köztársaság fejleszti kapcsolatait. Mára azonban sokat változott a világ, számos követőnk akadt Európában. Arra kell törekednünk - mondotta -, hogy a két ország közötti különböző egyezmények, megállapodások a gyakorlatban is megvalósuljanak. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok - amelyek nagy jelentőségűek számunkra - a jövőben is dinamikusan fejlődhetnek. Ehhez a Magyarországon zajló belpolitikai változások mindenképpen kedvező hátteret biztosítanak. A magyar politikus e folyamatokról rövid áttekintést adott, kiemelve a közelmúltban megalkotott magas szintű jogszabályokat. Hozzátette: feladatunk, hogy a gazdaságban is alkotmányos rendet teremtsünk; kiépítsük a piacgazdaságot, végrehajtsuk a tulajdonreformot, elősegítsük a vállalkozásokat. Az elnök elismeréssel szólt a magyar kormány erőfeszítéseiről, kezdeményezéseiről, s Németh Miklós személyes szerepéről a reformfolyamat kiteljesítésében. A tárgyaláson részt vett a két külügyminiszter, Horn Gyula és Cshö Ho Dzsung, valamint Etre Sándor és Han Tak Cse nagykövetek. A megbeszélést követően Ro Te Vu és felesége az Országházba hajtatott. Az elnök rövid megbeszélést folytatott Fodor Istvánnal, az Országgyűlés megbízott elnökével, majd nagy tetszéssel fogadott beszédet mondott a parlament novemberi ülésszakán. (A beszéd szövegét az MTI parlamenti kiadásában ismertetjük.) (folyt.köv.)
1989. november 23., csütörtök 12:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|