|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (11. rész) - Békesi 9.
|
A változtatás nem a dolgozóknak, hanem a munkáltatóknak kedvezne. Megóvná a vállalatokat, intézményeket attól a kötelezettségtől, hogy a többletmunkát értékén fizessék meg. Miután az egyes pótlékok a túlóradíjak mértékének és arányának megállapítása 1990-től teljeskörűen a munkáltatók hatáskörébe kerül, a módosítás az alapbérek és a főmunkaidő további leértékeléséhez, a bérarányok abnormális torzulásához vezetne. Ezért a kormány az egyes jövedelemelemek elkülönített adóztatását nem javasolja. Ugyanakkor itt kell megemlítenem, hogy a kormány hiánytalanul teljesíti a bányászoknak, az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógusoknak tett ígéreteit - hangsúlyozta Békesi László. - A földalatti pótlék emeléséhez külön állami támogatást nyújt, az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok bérét 1990-ben minimum 25 százalékkal emeli, amely fedezetet nyújt az ügyeleti és túlóradíjak növelésére is. Gyakran elhangzott kritika, hogy a kormány vagy a pénzügyminiszter meghátrált az adókedvezmények csökkentésére vonatkozó javaslatok érvényesítésekor. Ennek azok a vélemények mondanak ellent, amelyek számos új jogcímen kívánják növelni az adókedvezményeket. Nem javasolja a kormány az adókedvezmények csökkentését az 55 ezer forintos adómentes jövedelemhatárnál, a mezőgazdasági kistermelés adóköteles értékhatárainál, illetve a szellemi tevékenységből származó jövedelmek költségátalányainak mértékénél. Nagy jelentőségű változtatás a megtakarítások és a befektetések erőteljes ösztönzése a személyi jövedelemadón belül. A lakásmegtakarítások és a tartós befektetések nagymértékű adókedvezménye összhangban van társadalompolitikai céljainkkal és gazdaságpolitikai koncepciónkkal egyaránt. Régi igény, hogy teremtsük meg a tételes költségelszámolás lehetőségét minden munkaviszonyon kívüli jövedelemszerző tevékenység esetén. Ez a lehetőség most megvalósul. Az egyik leginkább vitatott eleme a személyi jövedelemadónak a gyermeknevelés költségeinek preferálása az adórendszeren belül. Ennek torzításaira, igazságtalan voltára sokan felhívták a figyelmet már a júniusi parlamenti ülésszakon is. Akkor negatív hatásai miatt az Országgyűlés elvetette a családi jövedelemadó intézményét, és amellett volt, hogy a szociálpolitikai rendszer fejlesztésével a családi pótlék növelésével az állam vállaljon nagyobb részt a gyermeknevelés költségeiből. (folyt. köv.)
1989. november 23., csütörtök 12:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|