|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (4. rész) - Békesi 2.
|
Jóllehet, az adószintet csökkentő országok gyakorlata kivétel nélkül azt bizonyítja, hogy néhány évig az adócsökkentés törvényszerűen apasztotta az államháztartás bevételeit. A gazdasági növekedés csak hosszabb távon pótolhatja a kieső állami bevételeket, és abban is csak nagyon áttételesen mutatható ki - sok más dinamizáló tényezővel együtt - az adócsökkentés hatása. A gyakran emlegetett országok mindegyikében növekedett a költségvetés hiánya, vagy drasztikusan csökkentették a költségvetés jóléti kiadásait. A magyar gazdaság, benne a költségvetés, nem rendelkezik rövid távon mozgósítható tartalékokkal. Növekvő költségvetési hiányt sem a megtakarítások növekedése, sem a külföldi adósság növelése nem finanszírozhat. A költségvetés kiadásainak nagyobb mértékű csökkentése pedig - miként azt az előző napirend vitája is bizonyította - irreális cél. Félreértés ne essék, nem vitatom az adómértékek csökkentésének szükségességét - mondotta a miniszter -, ellenkezőleg: magam fogalmaztam meg elsőként ezt a programot az Országgyűlés júniusi ülésszakán. A kormány előterjesztett javaslatai is kivétel nélkül ezt a célt szolgálják. Törvényjavaslataink mindegyike megfelel a júniusban elfogadott program céljainak, koncepciójának és szellemének. Csupán a mértékekről, az ütemezésről, a realitásokról van vita a kormány és a nagyobb mértékű adócsökkentést sürgető nézetek képviselői között. Némi leegyszerűsítéssel azt is mondhatnám, hogy sokan a Parlament által júniusban elfogadott 3 éves adókorszerűsítési program teljes megvalósítását kérik számon a kormánytól most, egyetlen esztendő alatt. Ez az, amit felelősséggel nem vállalhatunk. (folyt. köv.)
1989. november 23., csütörtök 11:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|