|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP Országos Elnökségének ülése - Napirenden a pártszervezés kérdései (1. rész)
|
1989. november 1., szerda - Ülést tartott szerdán a Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége. A testület időszerű kérdésekkel, a pártszervezés helyzetével foglalkozott. Állásfoglalást fogadott el a pártszervezés legfontosabb feladatairól.
Az ülésen történtekről Tóth András, az MSZP országos irodájának vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta, az elnökség megítélése szerint a párt szervezése ellentmondásos helyzetben zajlik, az információk nehezen jutnak el az érintettekhez. Ezzel magyarázható, hogy a feltételezettnél lassabban alakulnak az új szocialista párt alapszervezetei. A korábbi MSZMP-alapszervezetek sok helyen nem jöhetnek számításba a szervezőmunka bázisaként. Így a személyes meggyőzés, a közvetlen, személyes kapcsolatok kiépítése, a párbeszéd lehet az egyetlen hatásos módszer. A pártszervezési munka javítására három bizottság alakult; tagjai Kovács Jenő, Katona Béla és Vastagh Pál, az MSZP elnökségének tagjai. A pártszervezési bizottság munkájába bekapcsolódnak a platformok és a tagozatok képviselői is. Az elnökség megítélése szerint egyszerre kell a szervező munkát javítani és az MSZP politikai szerepvállalását, politikai hatását növelni. Az elnökség döntött arról, hogy a pártszervezői hálózat kialakításával a községekben, városokban, megyékben is bővíteni kívánja a szervezés személyi feltételeit. Novemberben öt regionális tanácskozásra kerül sor, amelyeken nyilvánosságra hozzák a párt agrártéziseit. Elkészültek az MSZP új tagsági igazolványai is, ezeket folyamatosan juttatják el a helyi pártszervekhez. Az elnökség politikai bázisának növelése érdekében, átmeneti jelleggel - az MSZP Országos Választmányának létrejöttéig - úgynevezett delegálási szisztémát dolgoznak ki, hogy helyi erőket is bevonjanak az elnökség tevékenységébe. (folyt.köv.)
1989. november 1., szerda 19:35
|
Vissza »
|
|
Ülést tartott az MSZP Országos Elnöksége - Napirenden a pártszervezés kérdései (2. rész)
|
Az elnökség álláspontja szerint a szervezés során továbbra is nyitott módon kell közeledni a volt MSZMP-tagokhoz, úgy tekintve őket, mint az MSZP potenciális tagjait. December 31-ig megkeresik mindazokat a volt MSZMP-tagokat, akik vállalják a reformpolitikát. A volt MSZMP-tagok túlnyomó többsége tisztességesen, becsületesen vállalta a párt által folytatott politikát. Őszintén vettek részt a közéleti tevékenységben, így ellenük politikai, morális kifogások nem merülhetnek fel. Vannak azonban olyan volt MSZMP-tagok is, akik korábbi cselekedeteik miatt átjelentkezésükkel kárt okoznának az új pártnak. A személyes megkeresést az ő esetükben nem tartják kívánatosnak. Az MSZP elnöksége azt kéri tagjaitól, hogy a november 26-i népszavazáson segítsék elő: a köztársasági elnököt a nép választhassa meg. Ez felel meg a népfelség elvének és járul hozzá a békés átmenet feltételeinek biztosításához. Az elnökség megerősítette, hogy az MSZP egyetlen köztársaságielnök-jelöltje Pozsgay Imre. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt hétvégi kongresszusán - amelyre meghívást kapott az MSZP is - a pártot Hámori Csaba és Katona Béla fogja képviselni. Tóth András végül elmondta: a pártszervező munka a következő napokban fog felgyorsulni. Az elmúlt néhány hét csupán az erőfelmérésre, az átmenet kérdéseinek rendezésére volt elegendő. Egyébként a közelmúltban elhangzott adatok, amelyek 15-20 ezerre tartották az MSZP-tagságát, ma már elavultak. A bizonyítható létszámot tekintve az MSZP már jelenleg is a legnagyobb létszámú politikai párt - állította a párt országos irodájának vezetője. (MTI)
1989. november 1., szerda 19:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|