|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
- A KB ülése - 1. folyt.
|
A programnyilatkozatot, amelyet a kongresszus elé terjesztenek majd elfogadásra, Pozsgay Imre dolgozta ki. Ha mindazt beleírja, amit az utóbbi években az MSZMP átalakításáról, átszervezéséről mondott, akkor - legalábbis programját tekintve - valóban a megújúlás szociáldemokrácia felé vezető útjára lépett párt lesz az MSZMP. De bele mer mindent írni azok után, hogy például a munkahelyekről való kivonulás kérdésében nemcsak a párt dogmatikusai fordultak vele szembe, hanem Nyers Rezső is? Kétlem. És, ha bele is írja, elfogadják? Az utóbbi attól függ, hogy milyen összetételű lesz a kongresszus. Kétségtelen, itt vannak nagyon komoly demokratizálódási törekvések. A Központi Bizottság helyére lépő választmányba helyi választások révén lehet bekerülni - közölték a sajtótájékoztatón. Örülnénk, ha az eddigi MSZMP magatartás nem tenne bennünket gyanakvóvá, mert az lehet, hogy ezzel megszűnik a jelöltek felülről történő központi kijelölése, de ki biztosít bennünket arról, hogy a helyi jelölést nem a helyi hatalmasságok manipulálják-e majd. A mai felállásban ez még a központi irányításnál is rosszabb lehet, hiszen a hatalomban lévő sztálinisták vidéken helyi szervezetekben vannak. Nem hiszem, hogy nagy jelentőséget kellene tulajdonítani az MSZMP vezető szervei átkeresztelésének, de a Politikai Bizottság, Központi Bizottság lenini fogalmainak törlése nem nélkülözi a szimbólumot. Ugyanígy figyelemre méltó szándék, hogy nem hívnak meg úgynevezett testvérpártokat a kongresszusra. Feltehetően mindenekelőtt kényelmetlen helyzeteket akarnak kikerülni ezzel. Manapság nem lehetne kizárni, hogy a keletnémet vagy csehszlovák küldöttség vezetését a Központi Bizottság ottani portására bíznák. A románokra gondolni sem merek. (folyt.)
1989. szeptember 14., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|