|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (3. rész)
|
Abban már korábban megegyezés született, hogy a köztársasági elnöki intézményt az 1946. évi I. törvény alapján kell létrehozni. Több kérdésben azonban még vita van. Az MSZMP és az EKA azt javasolta, hogy a köztársasági elnök legyen a fegyveres erők főparancsnoka. A harmadik oldal szerint ezt a szerepet a kormányfőnek kellene betöltenie. Kisebb vita után a harmadik oldal - véleményének fenntartása mellett - hozzájárult e kérdésben a konszenzushoz. Az MSZMP szerint a köztársasági elnököt még az idén kellene megválasztani, mégpedig népszavazással. Az EKA nem változtatott korábbi álláspontján, miszerint a köztársasági elnököt csak az új parlament választhatja meg. Tölgyessy Péter (EKA) ideiglenes megoldást javasolt: az intézményt még az új parlament megválasztása előtt hozzák létre, de addig a köztársasági elnök jogkörét a parlament elnöke gyakorolja. Somogyvári István hangsúlyozta: az MSZMP véleménye szerint azért kellene népszavazással megválasztani a köztársasági elnököt, hogy nagyobb legitimitással rendelkezzék, s nem osztotta azt a nézetet, hogy az elnök túl erős lenne azáltal, ha a nép választaná meg, hiszen jogkörei behatároltak. Nagy Imre (Harmadik Oldal) egyetértett az MSZMP érveivel, s rámutatott: a mai átmeneti helyzetben különösen indokolt az intézmény felállítása, mert a szabad választások eredményeként kialakuló új parlament várhatóan sok párt képviselőiből tevődik össze, s ebben a helyzetben nagy szükség lenne az elnök egyensúlyozó szerepére. Antal József (EKA) hangsúlyozta: nem az adja meg a köztársasági elnök erejét, hogy a parlament vagy a nép választja-e meg. Megállapította, hogy az intézmény megteremtésében konszenzus alakult ki a három oldal között, de az elnök megválasztásának módjában és időpontjában nincs megegyezés. Szerinte két fontos kérdés megvitatását a tárgyalássorozat végére kellene halasztani, amikor a többi nyitva hagyott kérdéset is még megtárgyalják. Pozsgay Imre elfogadhatónak tartotta ezt a javaslatot. Véleménye szerint három függőben lévő kérdés van még a köztársasági elnöki intézmény felállításával kapcsolatban: közjogi tekintetben a megválasztás módja, a megbizatás időtartama, politikai értelemben pedig az elnök megválasztásának időpontja. A három oldal már korábban megegyezett abban, hogy az Állami Számvevőszék intézményét is az alkotmányban kell szabályozni. Az EKA nevében Tölgyessy Péter fontosnak tartotta, hogy az Állami Számvevőszék ne csak utólagos kontrollt gyakoroljon, hanem előzetesen is ellenőrizzen, ezért az állami költségvetés nagyobb kifizetései csak az Állami Számvevőszék jóváhagyásával történhetnének meg. (folyt.köv.)
1989. szeptember 11., hétfő 19:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|