Rendszerváltás és az MTI

	Brüsszeli levél: szürke papír a létezéshez (1.rész)
Brüsszel, 1989. szeptember 6. szreda (MTI-PRESS) - Az igazolvány, amely idén nyártól nemcsak az MTI brüsszeli tudósítójának, hanem feleségének és lányának zsebében is ott lapul, háromrétre hajtogatott szürke kartonlap, fényképpel, pecsétekkel. Formailag azt bizonyítja, hogy bejegyezték őket Brüsszel egyik kerületében a külföldiek nagykönyvébe: gyakorlatilag azt, hogy egyáltalán léteznek. A szürke papír nélkül a tudósító 18 éves lánya nem iratkozhatott be a kerületi közkönyvtárba sem, arról pedig, hogy valamely egyetemre felvehessék, nem is álmodhatott. Az NSZK a bűvös dokumentum hiányában nem ad átutazó vízumot - illetve csak akkor üti be a stemplit, amikor a családtag előzőleg eltöltött egy napot a külföldiek brüsszeli hivatalában, hogy megszerezze a ,,különélő,, családtagoknak járó visszatérő vízumot. Ugyanis a belga hivatalok szemszögéből a tudósító nem élt feleségével és lányával: a szürke papír ügye ,,családegyesítés,, címszó alatt futott az illetékeseknél. (A futott szó némi túlzás: tíz hónapig tartott az ügyintézés). Senki se gondolja persze, hogy a tudósító családját valamiféle speciális megkülönböztetés sújtotta: Ó nem. Mi több, a tudósító személy szerint csak elismeréssel adózhat az illetékeseknek, akik igazán udvariasan, jóakaratúan kezelték az áhított ,,családegyesítés,, ügyét annak minden szakaszában és minden szintjén - egészen Tindemans volt külügyminiszterig, aki nem restellt tollat ragadni és levelet írni igazságügyminiszter kollégájának az eljárás meggyorsítása érdekében. Csakhát a törvény az törvény. Ha valaki nem az Európai Közösség másik 11 tagállamának valamelyikéből érkezik munkavállalóként - vagy akár nem diplomata kiküldöttként - a belga államba, annak családtagjai csak hosszadalmas eljárás után nyerik el a polgárjogokat. Többféle eljárás van persze, de a tudósító familiájának ugyanúgy türelmesen meg kellett várnia a dosszié lassú vándorlását a hivatalok között, mintha Peruból vagy Ghanából, Kínából vagy a Szovjetunióból érkezett volna, közben pedig havonta jelentkeznie kellett a tanácson, hogy az ideiglenes tartózkodási papírt egy-két órás várakozás után meghosszabbítsák. Addig, amíg maga a munkavállaló meg nem kapja a saját papírjait, a családtag persze egyetlen lépést sem tehet az ügyben. Ekkor benyújthatja kérését az illetékes községi tanácsnál és várhat. (folyt.) 1989. szeptember 6., szerda 11:23
Vissza »

	Brüsszeli levél: szürke papír a létezéshez (2.rész)
Ha már néhány további hónapot várt, akkor telefonálhat. Ilyenkor megtudhatja, hogy dossziéja a külföldiek hivatalában van. Ha odaszól, akkor közlik vele, hogy az ügyet tanulmányozzák. Újabb telefonok után esetleg közlik, hogy elküldték már a tanácshoz. A tanács telefonon nemigen ad felvilágosítást, a helyszínen viszont az illetékes elárulja, hogy a dosszié nem érkezett meg. A külföldiek hivatalában az előadó azt mondja, hívják fel két hét múlva. Két hét múlva ismét két héttel halasztja a felvilágosítást. És így tovább. A családtag nem jegyzi már a telefonok számát, nem mérgelődik - elvégre a vonal túlsó végén kedvesen és biztatóan szólnak hozzá, a tanácson elmagyarázzák, hogy a minisztérium követelményei szigorúak, amott kifejtik, hogy a tanács munkájába nem lehet beavatkozni. Sok-sok hivatalnok dolgozik azon, hogy minden dosszié rendben haladjon a maga útján, kívülről gyorsítani ezt nem lehet. Márcsak azért sem, mert Belgiumban 9 százalék körül jár a munkanélküliek aránya, óriási terhek hárulnak a társadalombiztosításra. A komótós családegyesítési eljárás során erre ugyan semmiféle utalás nem történik, s a szürke papír nem munkavállalási engedély - de ha hirtelen minden dosszié útja lerövidülne, s meggyorsulna a családtagok beáramlása az országba, nagyobb lenne a nyomás ezeken a területeken. Hogy a huzavona nem veti a legjobb fényt az adminisztrációra? Ez valószinűleg a kisebbik rossz az illetékesek szemében. A tizenkettek szorgalmasan bontják ugyan a határokat egymás polgárai előtt, de ilyesmiről ma még nincs szó a közösség határain túl, különösen nincs a ,,másik Európa,, vonatkozásában. Ennyiben nem magánügy a szürke papír története, amely végül hepienddel zárult. Az örömteli befejezés manapság aligha kétséges, azonban várni kell egy kicsit. Akárcsak a vízumok esetében: rendszerint jóval többet, mint a hozzánk indulóknak. Persze nincs túl sok erkölcsi alapunk a méltatlankodásra: az elzárkózási játékot a mi oldalunkon kezdték, igaz, egy más korszakban. Mindazonáltal az európai ház megteremtésekor nem árt majd arra is figyelni, hogy az ajtók minden irányba egyformán, csikorgás nélkül nyíljanak. Még akkor is, ha egyelőre még az a fő gondunk, hogy Nyugatról egyáltalán ránk nyissák az ajtót. +++ Baracs Dénes (Brüsszel) MTI-PRESS 1989. szeptember 6., szerda 11:24
Vissza »