|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyílt válaszlevele a vadásztársaságoknak (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 22., kedd - Az utóbbi időben szinte nem múlt el olyan nap, hogy a sajtó ne foglalkozott volna a vadászattal. Ezt az érdeklődést magyarázhatná a készülő új vadászati törvény körül folyó vita, sajnos mégsem ez a fő oka annak, hogy többet hallunk mostanában a vadászatról, mint amennyit gazdasági súlya, társadalmi szerepe indokolna. Az egykori sikerágazat nimbuszát szinte egyik napról a másikra lerombolták azok a botrányszámba menő hírek, amelyek az elmúlt hónapokban kerültek a nyilvánosság elé. Joggal váltottak ki felháborodást egyebek mellett az egykori állami és társadalmi vezetők ,,intézményesített luxus vadászatai,, , amelyek elsősorban a négy állami erdő- és vadgazdaság vadászterületein zajlottak, így a Gemenci és a Gyulaji Vadgazdaságban is. (Meg kell jegyeznem, hogy ezekről a vadászatokról már csak múlt időben beszélhetünk. Az Egyetértés Vadásztársaság feloszlásával ezek a vadászatok is megszűntek.) A Gyulaji és a Gemenci Vadgazdaság szomszédságában működő vadásztársaságok nyílt levélben kifogásolták azt a több mint 20 évvel ezelőtti intézkedést, amellyel bérelt vadászterületeket e két vadgazdaság javára csökkentették, valamint a vadgazdaságok bekerítésével és beugrók létesítésével még attól a lehetőségtől is megfosztották a vadásztársaságok tagjait, hogy a kint rekedt vaddal gazdálkodhassanak. Úgy gondolom, hogy e vadászterületek bekerítésének szakmai indokoltságáról hosszasan lehetne vitatkozni. Igaz, hogy a kerítés megépítésekor Gyulajon rendkívül nagy volt az elhullás, és ez komoly veszteséget okozott a gazdaságnak, de az is igaz, hogy mindezek ellenére a gazdaság kimagasló eredményeket tud felmutatni. 1988-ban például a vadgazdálkodásból származó nettó árbevétele közel 76 millió forint volt - területegységre vetítve hússzor annyi, mint a levélíró vadásztársaságoké -, üzemági eredménye pedig 29 millió forint. Tény, hogy a kerítés megépítése a környező vadásztársaságok vadászati lehetőségét jelentősen csökkentette, hiszen megszűnt az erdőből a vadásztársaságok területére történő rendszeres vadváltás, sőt még a kerítés bezárásakor kívül rekedt vadat is lassan összegyűjtötte a vadgazdaság a beugrókkal és a befogókkal. Távol áll tőlem a vádaskodás szándéka, de információim szerint ekkor rendszeressé vált a kerítések rongálása, kivágása. Részben tehát ez is indokolta a vadászterületek határának módosítását. Arra is volt példa, hogy a szomszédos vadásztársaság területén egy vadász félóra alatt 6 db szarvasbikát ejtett el, gyakorlatilag válogatás nélkül. (folyt.köv.)
1989. augusztus 22., kedd 19:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|