|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Szombaton négy városban tartanak időközi országgyűlési képviselő-választást (1. rész)
|
1989. július 20., csütörtök - Szombaton az ország négy városában - Szegeden, Kiskunhalason, Kecskeméten és Gödöllőn - időközi országgyűlési képviselő-választásokat tartanak. A visszahívás, lemondás, vagy egyéb okok miatt megüresedett képviselői posztokat töltik be új jelöltekkel. A választásokat a jelenleg még hatályos, korszerűsítés előtt álló választójogi törvény alapján szervezik, ám már tekinthetők akár a szabad demokratikus választás főpróbájának is, hiszen az MSZMP mellett mindenütt különféle újabban alakult szervezetek indítottak jelölteket, sőt több független és önjelölt is kiállt programjával, hogy a választók bizalmát megnyerje. Így az elmúlt hetek gyakran viharos hangulatú jelölőgyűlésein már igazi verseny alakult ki a képviselői helyért. Az Elnöki Tanács által életre hívott Országos Választási Elnökség szombaton egésznapos ügyeletet tart, megvárják a mindenhonnan beérkező, a helyi választási elnökségek által elkészített jegyzőkönyveket, amelyek az urnákban összegyűlt szavazatok adatait tartalmazzák. A szavazatok értékelése után az országos elnökség teszi közzé az eredményt, az új képviselők nevét, adatait.
Szegeden az 1. választókerületben Apró Antal megüresedett helyére eredetileg öt képviselőt javasoltak a választópolgárok, közülük végül is ketten maradtak ,,talpon,,: Raffay Ernő történész, akit a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete javasolt és Dobozy Levente pártokon kívüli, szabadfoglalkozású ügyvéd, a népfront jelöltje. Kiskunfélegyházán Korom Mihály lemondása után öten indultak a küzdelemben, s végül is három jelölt között dől majd el, kié lesz a mandátum. Jó eséllyel indul Fekete Pál, a helyi általános iskola tanára, pártonkívüli, aki a népfront jelöltje, de a Magyar Demokrata Fórum bizalmát is élvezi. Ugyancsak sok szavazatra számíthat dr. Garai István, a városi kórház belgyógyásza, az MSZMP tagja, akit a párt is támogat, de ő a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség helyi tagszervezetének a jelöltje. Hasonló eséllyel méretik meg a választók előtt dr. Vas László, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz jogtanácsosa, pártonkívüli, a népfront jelöltje. (folyt.köv.)
1989. július 20., csütörtök 15:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Szombaton négy városban tartanak időközi országgyűlési képviselő-választást (2. rész)
|
Kecskeméten a Bács-Kiskun megyei 3. számú választókörzet mandátuma üresedett meg a képviselő halála és a helyébe lépett pótképviselő, - az azóta szintén elhunyt - Molnár Frigyes lemondása miatt. Az előcsatározásokon öten indultak, s mindannyian felkerülhettek a választási listára, a jelölőgyűléseken megszerezték az ehhez szükséges szavazatokat. Versenyben van dr. Debreczeni József gimnáziumi tanár, a Magyar Demokrata Fórum, Farkas Zoltán állami gazdasági osztályvezető, a Szabad Demokraták Szövetsége, dr. Gráner Gyula, az AGROBER igazgatója, az MSZMP kecskeméti reformköre, dr. Kiss István szociológus, az MSZMP megyei oktatási igazgatóságának tanára, a MADISZ, az MSZMP, illetve a kecskeméti 60. számú tanácstagi választókerület és Varga László református lelkész, a Hazafias Népfront jelöltje. Gödöllő és Isaszeg lakossága a lemondott Cservenka Ferencné megüresedett posztjára eredetileg 9 jelölt közül választhatta ki a legmegfelelőbbet. Jelenleg ketten küzdenek a polgárok bizalmáért. A két településen az elmúlt hetekben plakátok, különféle kiadványok, szórólapok, választási gyűlések segítettek, hogy a helybeliek minél jobban megismerhessék jelöltjeiket. Körösfői László mérnök-tanár, az MSZMP vezérletével megalakult választási szövetség jelöltje, Roszik Gábor evangélikus lelkész pedig a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ alkotta Gödöllői Ellenzéki Kör jelöltjeként indul szombaton az országgyűlési képviselői posztért. (MTI)
1989. július 20., csütörtök 15:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|