|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Nagy Imre - csehszlovák visszhang (2.rész)
|
Mintegy Őszi István nyilatkozatára adott válaszként, a CSKP lapja a következőket írta: ,,Mint látható, nem csak külső megfigyelők fogják fel a veszélyét ama erők aktivizálódásának Magyarországon, amelyek szemében szálka a szocialista berendezkedés és a Szovjetunióval, más szocialista országokkal való barátság. Sok függ attól, hogy az adott helyzetben hogyan sikerül leküzdeni az egység hiányát az MSZMP-ben és annak vezetésében,,. Sokat elárul a pénteki KB ülés, amelytől azt várják, hogy megvitatja a kongresszusi előkészületek időszerű kérdéseit és állást foglal a jelenlegi fejleményekről, az ország szocialista perspektíváiról - hangsúlyozta végezetül kommentárjában a Rudé Právo. A pozsonyi Pravda és az Új Szó ,,A kegyelet politizálása,,, ,,Gyász és politika,, címekkel, a Rudé Právóhoz hasonlóan, a pénteki gyászszertartáson elhangzott beszédek szélsőséges megnyilvánulásait hangsúlyozta. A két lap a közös budapesti tudosító által írt, lényegében azonos kommentárjában ezt hangoztatta: a kilencórás szertartáson, amely ,,monumentalitásával túltett még Kossuth Lajos múlt századvégi temetésén is,, , minden az ellenzék rendezésében zajlott, az ellenzék szabad kezet kapott, senki semmit nem tiltott meg neki, teljesen szabadon rendelkezett idővel, térrel és mikrofonokkal. A beszédek megmutatták, mire használta ki az ellenzék ezt a szabadságot - olvasható a pozsonyi Pravda és az Új Szó kommentártjában. Most mindenki láthatt: kihez van szerencséje. Az újságok példaként hozták fel Orbán Viktor és mások felszólalásait. A pozsonyi Pravda külön idézte (Méray Tibor felszólalásából - A Szerk.): Üzenjük szomszédainknak, amelyeknél magyarok százezrei vagy milliói élnek: ne bántsd a magyart... A föld, amelyen többségében magyarok élnek, magyar.,, A pozsonyi lapok felhívták a figyelmet arra, hogy a vasárnapi hírek közzétette a FIDESZ három budapesti csoportjának állásfoglalását, amelyekben elhatárolták magukat Orbán Viktor beszédétől, azt a gyász megzavarásának, politikailag alaptalannak és érthetetlennek minősítették. A pozsonyi Pravda és az Új Szó kommentárját ezzel zárta: nem fognak polemizálni, Magyarországon és Csehszlovákiában is ,,bizonyára mindenki maga is el tudja bírálni e gyászszertartás ilyen politizálásának erkölcsi és politikai értékét. (folyt.)
1989. június 19., hétfő 14:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|