|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
1956 áldozataira emlékeztek országszerte - Felavatták Nagy Imre kaposvári emléktábláját (1. rész)
|
1989. június 15., csütörtök - Az ország számos településén a temetést megelőző napon, csütörtökön emlékeztek meg Nagy Imréről és sorstársairól, 1956 áldozatairól.
Nagy Imre kaposvári szülőházánál - a Május 1. utca 77. számú épületnél - emléktáblát avattak csütörtökön este a város társadalmi és politikai szervezetei. A Fidesz helyi csoportja által kezdeményezett ünnepségen a szűkebb pátria mintegy háromezer polgára az alkalomhoz illő fegyelmezett méltósággal rótta le kegyeletét a mártír miniszterelnök emléke előtt. A Himnusz hangjai után elsőként Tóbiás Áron, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága tagja idézte fel Nagy Imre emberi, politikusi életútját. Utalt rá, hogy a milleneum évében, 1896-ban indult életpályát századunk első felének nagy történelmi sorsfordulói terelték a társadalomjobbító törekvések és a tragikus végkifejlet felé. Az első világháború után szibériai hadifogolyként azért lett a bolsevik párt tagja, mert az emberi jogok kiteljesedésének lehetőségét vélte a kommunista mozgalom által. Ezek az eszmék vezérelték mindvégig, határozták meg magatartását 1953-as, majd 1956-os miniszterelnöksége idején is, amikor makacs eltökéltséggel igyekezett kiküszöbölni egy torz rendszer hibáit. Korát megelőzve, kommunistaként követte egyre határozottabban népe és hazája igaz érdekeit, s mindezt halála percéig sem tagadta meg. Nagy Imre személyes példájával bizonyította - hangsúlyozta Tóbiás Áron -, hogy a történelem útját csak ideig-óráig lehet keresztezni. Bár ma még nem tudjuk, mit hoz orzságunk jövője, de a történések igaz vezérfonala bizonyosan Kaposvár nagy szülöttének szép, magyar, haladó és európai eszmevilágából gyökerezik. Ezután a Fidesz helyi csoportja képviseletében Kristóf Csaba, a családtagok és hozzátartozók nevében Égető Endre emlékezett Nagy Imrére. Elsőként a család koszorúját helyezték el az emléktáblánál, majd az Ellenzéki Kerekasztal, az MSZMP-tagok reformköre, a városi és a megyei tanács, s még további 11 szervezet képviselői koszorúztak és elhelyezték az emlékezés virágait a szülőváros polgárai is. (folyt.köv.)
1989. június 15., csütörtök 21:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
1956 áldozataira emlékeztek országszerte - Felavatták Nagy Imre kaposvári emléktábláját (2. rész)
|
Szabadtéri demonstrációt rendezett Debrecenben a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége helyi szervezete, valamint a Fidesz Gandhi és Táncsics csoportja. A Déri Múzeum előtti téren egybegyűltek, a Kossuth-címeres nemzeti és gyászlobogókat lengető mintegy ezer részvevő előbb elénekelte a Himnuszt, majd a rendező szervezetek képviselői mondtak beszédet. Kinyilvánították, hogy június 16. Nagy Imre és társai temetésének napja, valamint annak előestéjén a debreceni demonstráció legyen a gyász, a nemzeti megbékélés és a demokratikus Magyarország megteremtésének szimbóluma. Pro Patria 1956 címmel rendezett politikai nagygyűlést háromezer főnyi hallgatóság részvételével a miskolci városi sportcsarnokban a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete. Székesfehérvárott a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, valamint a Fidesz tagjai kegyeleti felvonuláson emlékeztek a mártírokra. Az MSZMP városi bizottsága az oktatási igazgatóság székházában rendezett ünnepséget, ahol Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár mondott emlékbeszédet. Nyíregyházán, a Fidesz helyi csoportja az ártatlanul meghurcolt emberek emlékére emléktáblát helyezett el Sóstói úti egykori ÁVH épület bejáratánál. A megemlékezésen képviseltette magát a Magyar Demokrata Fórum, a Kisgazdapárt, valamint az SZDSZ. Sopronban 1956 mártírjaira, Nagy Imrére és társaira, a mosonmagyaróvári sortűz áldozataira, a Győrben halálra ítéltekre emlékeztek a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Független Kisgazdapárt, a Fidesz, az MDF és az SZDSZ által rendezett ünnepségén. Ezt követően a domonkos templomban gyászmisét tartottak, a sopronkőhidai temetőben gyertyát gyújtottak és kopjafákat állítottak. Ökumenikus gyászszertartással egybekötött nagygyűlést rendeztek a pécsi székesegyház előtti téren a Baranya megyei Ellenzéki Kerekasztal kezdeményezésére. A kegyeleti szertartás - hangzott el az ünnepi beszédben - mindazoknak az áldozatoknak szól, akik közül sokan mindmáig jeltelen sírok mélyén fekszenek, s akik hosszú évtizedek múltán részesülhetnek méltó végtisztességben. A szertartáson a római és görög katolikus, a református és az evangélikus egyház lelkészei mondtak fohászt az elhunytakért, s a baptista egyház, valamint a pécsi székesegyház kórusa énekelt. (folyt.köv.)
1989. június 15., csütörtök 21:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
1956 áldozataira emlékeztek országszerte - Felavatták Nagy Imre kaposvári emléktábláját (3. rész)
|
Tatabányán a városi Ellenzéki Kerekasztal rendezésében emlékeztek meg az 1956-os forradalom valamennyi mártírjáról - a megyei tanács székházának parkjában kopjafát állítottak az áldozatok tiszteletére -, Esztergomban pedig a ferencesek templomában közös imádságot mondtak az áldozatokért. Békéscsabán a római katolikus plébániatemplomban tartottak gyászmisét, ami után a város központjában lévő Kossuth-téren a Kossuth-szobor szomszédságában felállított ideiglenes emlékműnél, az 1958. június 16-án kivégzett politikusok fényképei előtt gyújtottak gyertyát, és emlékeztek csöndben a város polgárai. Több felekezet rendezett közös istentiszteletet Nagy Imre és mártírtársai emlékére Monoron, a református templomban. (MTI)
1989. június 15., csütörtök 21:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|