|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél a Történelmi Igazságtétel Bizottsága Elnökségének (OS)
|
1989. június 2., péntek - Tisztelt Elnökség A reformkörök szegedi országos tanácskozása az alábbi nyilatkozatot fogadta el. ,,Nagy Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt alapító tagja, az ország 1956-os törvényes miniszterelnöke politikai koncepciós per áldozata lett. Az MSZMP reformköreinek országos tanácskozása a felelősök helyett megköveti a hozzátartozókat, egyúttal javasolja, hogy az MSZMP Központi Bizottsága még a június 16-i gyászszertartás előtt ebben a szellemben foglaljon állást. A reformkörök képviselői részt kívánnak venni Nagy Imre és társai temetésén, és kérik a szertartás szervezőit, hogy helyezhessék el a síron koszorúikat.,, A budapesti reformkör 1989. május 24-i ülésén egyhangúlag azonosult a fenti nyilatkozattal. Mi, az MSZMP Budapesti Reformköre szervezőbizottságának tagjai csalódottan értesültünk arról, hogy az MSZMP KB nem tette maradéktalanul magáévá a szegedi állásfoglalást. Kijelentjük egyben, hogy az MSZMP főtitkári nyilatkozat Nagy Imre sorsáról számunkra elfogadhatalan. Az MSZMP Budapesti Reformköre megerősíti, hogy szeretné elhelyezni koszorúit Nagy Imre és mártírtársai koporsóinál a gyászszertartás keretében. Kérjük, hogy a lebonyolításról szíveskedjenek értesíteni bennünket. Budapest, 1989. június 2. Őszinte tisztelettel: az MSZMP Budapesti Reformköre szervezőbizottsága (OS)
1989. június 2., péntek 18:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|