|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Átadták Nagy Imre személyes hagyatékát - interjú Nagy Erzsébettel (3.rész)
|
Ott is ugyanazt a nézetet képviseltem, mint ma: édesapám és társai ügye elválaszthatatlan 1956 értékelésétől; megítélésem szerint forradalom és szabadságharc zajlott le 1956-ban Magyarországon. Elmondtam azt is, hogy a mártírok sorsát elválaszthatatlannak tartom; nem kívánom apám ügyét elszakítani a többiekétől. Eltemettetésükkel kapcsolatban tájékoztattak minket, hogy szabadon rendelkezhetünk hozzátartozóink földi maradványai felett. Mint több nyilatkozatomban is utaltam rá, akkor azt válaszoltam, hogy a 301-es parcellában a forradalom több száz névtelen mártírja nyugszik, ezért azt szeretném, ha az a hely egyfajta nemzeti sír, nemzeti kegyhely, mementó lenne. Ennek nyomán született meg a döntés, hogy édesapámat ugyanott, a 301-es parcellában helyezzük örök nyugalomra. - Visszatérve Nagy Imre hagyatékára; tudott-e a család ezeknek az iratoknak a létezéséről; számon tartották-e, hogy valahol létezniük kell ilyen személyes jellegű iratoknak is. - Igen, tudtam róla - édesanyám elbeszéléseiből. Én apámat még itthon, magyar földön, 1956 november 23-án a mátyásföldi repülőtéren láttam utoljára; aztán többé már nem találkoztam vele. Mint tudja, szüleimet is, minket is egyaránt Romániába internáltak, de egymástól elkülönítve. Miután édesapámat 1957. április 14-én a magyar belügyi szervek a román szervekkel együttműködve letartóztatták, édesanyámat átrakták a mi csoportunkhoz. (Első férjemet, dr. Jánosi Ferencet addigra már szintén letartóztatták.) Ekkor édesanyám elmondta, kikkel találkozott, milyen beadványokat, leveleket írt édesapám. (A postás szerepét természetesen a román központi vezetőség, illetve a Politikai Bizottság tagjai ,,vállalták magukra,,. Hogy aztán az iratok hová jutottak, hová nem, azt ma már nem lehet nyomonkövetni - mindenesetre nem a címzettekhez.) - És arról is volt tudomása, hogy Nagy Imre a fogságban gondolatait, visszaemlékezéseit papírra vetette? - Igen, azt is anyukámtól tudtam meg, hogy apám gondolatait rögzíti az 1956-os forradalommal kapcsolatosan, s amellett hozzálátott életrajzának megírásához is, sőt azt is tudtam, hogy ez az írás a Viharos emberöltő címet viseli. A hagyatékot áttekintve sajnálattal konstatáltuk, hogy apám nem jutott messze önéletírásában; kevés ideje volt hozzá. Egyébként Berecz János Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyvében is volt utalás arra, hogy édesapám jegyzeteket készített snagovi fogságában. (folyt.köv.)
1989. május 31., szerda 19:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|