|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Peking 2. rész
|
Érdekes ellentmondás, hogy a Zsenmin Zsipao hétfői számában teljes szövegben leközölte a hadsereg lapjának előző napi vezércikkét, amely arra szólitja fel a katonakat, hogy szilardan támogassák a Li Peng miniszterelnök által bejelentett és a Teng Hsziao-ping vezette Központi Katonai Bizottság által jóváhagyott rendkívüli állapot végrehajtását. A vezércikk szerint az ami Pekingben történik, hasonlatos a ,,kulturális forradalom,, kezdetéhez, maroknyi ellenséges elem kerítette hatalmába a diákokat, olyan összeesküvő banda, amelynek nyilvánvaló célja a kommunista párt hatalmának és a szocialista rendszernek a megdöntése. További ellentmondás, hogy hétfőn katonai helikopterekről olyan röplapokat dobtak a tüntető diákok és lakosok közé, amelyek arra hívják fel az embereket, hogy határolják el magukat az ellenséges elemektől és nyújtsanak segítséget a biztonsági szerveknek és a hadsereg Pekingben levo egységeinek a rendkívüli állapot előírásainak érvényesítésében és a zavargás felszámolásában. A kínai főváros szívében, a Tienanmen-téren és az annak közelében levő pártközpont előtt hétfón gyakorlatilag egész nap tartott körülbelül 300.000 pekingi lakos és diák tömegtüntetése. A hétfői megmozdulásban elsősorban a pekingi értelmiségiek, tudósok, írók, művészek, pedagógusok és újásgírók vettek részt. Az előző tüntetésekkel ellentétben a hétfoi megmozduláson tulajdonképpen egyetlen követelés kapott erőteljes hangot: azonnul mondjon le Li Peng miniszterelnök. (folyt.)
1989. május 22., hétfő 18:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|