|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Szóvivői tájékoztató a Központi Bizottság üléséről (2. rész)
|
Mint a vita is tükrözte: a testület egyeztetni kívánja a pártértekezlet időpontját az országgyűlési képviselői és helyhatósági választásokkal, a köztársasági elnök választásával, amelyek időpontjára, esetleges előrehozására a kommunista képviselőktől kért vélemény alapján tesz javaslatot. A vitában hangsúlyozták, hogy a pártértekezletig ki kell dolgozni a választási programot - ennek munkálatai már megkezdődtek. Kifejtették, hogy e programnak felelősnek, teljesithetőnek, megvalósíthatónak és képviselhetőnek kell lennie. Ugyanakkor el kell készíteni és nyilvánosságra kell hozni az elmúlt 15 esztendő politikai mérlegét. Fontos az is, hogy az MSZMP megalkossa új működési szabályzatát. Ezt még e hónapban vitára bocsátják. Kimmel Emil elmondta, hogy a Központi Bizottság a továbbiakban négy nagy belpolitikai témát is megtárgyalt. Így elsősorban azt, hogy az MSZMP lemondott káder hatásköréről, s a jövőben jelölési jogkörrel él, politikai eszközökkel kívánja befolyásolni a legfontosabb társadalmi, gazdasági, s egyéb vezetői funkciók betöltését: jelölteket állít, javasol és ajánlásokat tesz. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 21:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|