|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Lipták Béla a vízlépcsőről - 2. folyt.
|
Csehszlovákia pontosan ugyanannyi áramot kap akkor is, ha Nagymaros leáll, mintha Nagymaros nem áll le, mert ők ugyanannyi munkát végeztek. Semmi igazságtalanságról nincs szó. A másik dolog, amit még szintén aláhúznék, csak hogy érzékeljük, hogy kapacitás dolgában Bős Nagymaroshoz úgy arányul, mint 80 százalék a 20-hoz. Tehát Nagymaros kapacitása nagyon kicsi. Végeredményben az 50:50 százalékos osztozkodás helyzett valami olyasmi következne be, hogy 60:40, vagy 35:65 - ilyesmi. - A környezetvédőknek a szennyvíztisztítással kapcsolatban is van követelésük. - Két félreértés van. Az egyik: a parlament októberben hozott egy jóindulatú, de rendkívül tájékozatlan döntést. Jóindulatú abban az értelemben, hogy azt mondták, hogy a szennyvíztisztítás problémája megoldandó mielőtt a vízgátat csúcsrajáratják, és rosszul tájékozott, mert a szennyvízprobléma az előtt megoldandó, mielőtt duzzasztanak. A képviselők agyában összekeveredett ez a két fogalom, hogy csúcsrajáratás - ami ugye ez az angolvécés megoldás, hogy egyszerre leengedjük a sok vizet, amikor éppen sok áramra van szükség - és a duzzasztás, ami a szó, maga egész világos, hogy mit jelent. A szennyvíztisztítás problémáját az előtt kell megoldani, mielőtt duzzasztanánk, ugyanis a szennyeződés a vízben attól válik veszélyessé, hogy a vízfolyás lelassul. A folyó öntisztítása az két összetevőből táplálkozik. Az egyik az oxigéntartalom a vízben, és ezt mint a Duna tüdejét kivágják azzal, hogy a Dunát kiemelik a medréből, és egy ilyen szigetelt mellékcsatornákba terelik. Nem szabad például Ausztriába. Egyáltalán, törvényileg tiltott kettes minőségű víznél rosszabb vizet duzzasztani. A magyar Dunaszakasz hármas minőségű. (folyt.)
1989. május 5., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|