|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
A Duna Kör közgyűlése
|
1989. április 22., szombat - A Duna Kör a bős-nagymarosi építkezés elleni tiltakozó kampányok mellett egyéb környezetvédő akciókra is ki kívánja terjeszteni tevékenységét - hangzott el a Duna Kör szombaton Budapesten megtartott közgyűlésén. E feladatok megoldására külön munkacsoportokat szerveznek majd.
Az egésznapos tanácskozáson beszámolt munkájáról a választmány, valamint ismertették tevékenységüket a helyi munkacsoportok is. Tekintettel a kör növekvő feladataira, az eddig 5 tagból és két póttagból álló választmányt 7 plusz 3 tagúra egészítették ki. A közgyűlés délutáni programjában szakmai előadásokat tartottak. A témák között szerepelt a dorogi hulladékégető, a kétpói veszélyeshulladék-kezelő, valamint az ófalui izotóptemető létesítének problémája. Ezenkívül előadás hangzott el az új energiastruktúráról, illetve a visegrádi-nagymarosi területen végzett földrengéstani vizsgálatokról. A Duna Kör közgyűlésén vendégként részt vett az Ausztriai Egyesült Zöldek környezetvédő párt két képviselője. (MTI)
1989. április 22., szombat 19:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|