|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Horn Gyula nemzetközi megítélésünkről - MTESZ elnökség ülése (3. rész)
|
x x x Ezt követően az Országos Elnökség Tóth János főtitkár előterjesztésében megvitatta a szövetség megújításának irányelveit és a MTESZ előrehozott, XV. küldött közgyűlésének előkészítésével kapcsolatos feladatokat. A testület egyetértett abban, hogy változtatni kell az érdekképviseleti munkán, a műszaki fejlesztés és a reálérételmiség érdekeinek érvényesítésekor mindenekelőtt az alkotói szabadság, az alkotó munka objektiv és szubjektív feltételeinek a megteremtésére helyezve a hangsúlyt. Ehhez szükségesnek tartják az érdekérvényesítés törvényes garanciáját. A testület a mozgalom megújításával kapcsolatos feladatokra több bizottságot is létrehozott. Ezek kidolgozzák a MTESZ új programját, új alapszabályát, javaslatot tesznek a szervezeti struktúra és a gazdálkodási rend korszerűsítésére, valamint a szövetség új jelölési, választási rendszerére. Külön bizottság foglalkozik azzal a tagság körében egyébként vitatott kérdéssel, hogy a szövetség keretében felélesszék-e a szakmai érdekvédelmet ellátó kamarák korábban bevált rendszerét. Megalakították a MTESZ 1990-re előrehozott küldött közgyűlését előkészítő munkacsoportot is. Ezzel kapcsolatban az országos elnökség felkérte a tagegyesületeket és a területi szervezeteket, hogy lehetőleg még az idén, de mindenféleképpen az országos küldöttközgyűlést megelőzően tartsák meg tisztújító küldött-értekezleteiket. (MTI)
1989. április 20., csütörtök 20:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|