|
|
|
|
|
|
|
|
MDF indítvány Leninváros politikai infrastruktúrájának reformjához
"1. Az MSZMP leninvárosi pártbizottságának épületét bocsássák a
tanács rendelkezésére, hogy eredeti funkciójában enyhíthesse a város
lakásgondjait
2. A Tanácsháza váljék Városházává, párhuzamosan a tanácsi
adminisztráció létszám-, eszköz- és helyigényének csökkentésével
3. A Városháza adjon helyet a helyi politikai szervezeteknek is,
rendelkezésükre bocsátva a működésükhöz szükséges, már egyébként is
meglévő infrastruktúrát "
Deutschlandunk:
Hagyományos fegyverek leszerelési egyezménye
"A 23 részt vevő állam - vagyis a NATO és a Varsói Szerződés
tagországai - nemcsak a cél, a módszer és a leszerelési terület -
tehát az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közötti térség -
tekintetében, hanem két elvben is egyetértenek: akinek több fegyvere
van, annak többet kell megsemmisítenie, és ahol több fegyver van,
ott kell kezdeni a leszerelést. Vagyis Németországban, éspedig az
Elba folyó mindkét oldalán, ahol - mint közismert - nagy mennyiségű
hagyományos és atomfegyvert halmoztak fel."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - kormányszóvivői tájékoztató (5. rész)
|
A kollégium tagjai az adott kérdésben érintett tárcák képviselői, valamint a népfront, a SZOT, a különböző egyházak megbízottai, a Magyar Világszövetsége és a nemzetiségi szövetségek főtitkárai, továbbá a cigányok érdekképviseletét ellátó szervezet delegáltja és a Magyarságkutató Intézet vezetője. A kollégium negyedévente tartja üléseit, munkáját a Minisztertanács Hivatalába illeszkedő önálló nemzetiségi titkárság segíti. A hibás döntések nyomán a hírek szerint érlelődik a kormányválság - mondta a Veszprém Megyei Napló tudósítója -, mert a Minisztertanács több tagja állítólag nem tartja elég hatékonynak a kormány inflációellenes politikáját. Igazak-e a hírek? - kérdezte. A szóvivő szerint hibás döntésről nem lehet beszélni akkor, amikor a kormány rossz vagy kevésbé rossz lehetőség közül választhat. Marosán Györgynek az érlelődő kormányválságról nincs tudomása, bár azt elismerte, hogy a kormány tagjai között az infláció kérdéseiben bizonyos vita volt. A Magyar Televízió tudósítója a tervezett háztartási energiaár- emelésekről kérdezte a szóvívőt. Marosán György emlékeztetett arra, hogy ezt az intézkedést az év elején bejelentették, az ártervben és a költségvetésben egyaránt bevételként szerepel, erre tehát a közeljövőben számítani kell. A lakosság anyagi és pszichológiai tűrőképességének határaira utalva a Népszava munkatársa azt kérdezte, hogy e tényezőket felméri-e a kormány, s mennyiben veszi figyelembe a döntéshozatalnál. A szóvívő hangoztatta, hogy a kormány a döntések meghozatala előtt sokféle tényt mérlegel. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amelyek meghatározott döntésekre kényszerítik. Ezek elől nem térhet ki. A Magyar Nemzet tudósítójának kérdésére Marosán György elmondta: a bős-nagymarosi építkezést az eddigi adatok ismeretében be kell fejezni. E kérdésről a Parlament kimerítő, pontos, korrekt jelentést fog kapni, s annak tudatában hozhatja meg a végső döntést. Az NBN Rádió és TV újságírója nem találta szerencsésnek a népi kezdeményezés kifejezést. Borics Gyula egyetértett, ez valóban nem népi kezdeményezés, hanem a nép véleményének kikérése - mondotta. (folyt.köv.)
1989. április 6., csütörtök 19:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|