Rendszerváltás és az MTI

	Áremelés, vagy ...?
Vajon mi történt volna akkor, ha sikerrel jár egymillió dolgozó sztrájkja, és a kormány megtiltja a húskészítmények árának emelését? Papírforma szerint akkor a fogyasztói árszínvonal néhány tized ( ) százalékkal alacsonyabb marad addig, amíg a tilalom tart. alc. Csökkent-e árat a sztrájk De biztosan helyes ez a következtetés? Ha a kormány enged a tömegek nyomásának, akkor esetleg engednie kell a húsipar követelésének is. Márpedig a húsipar azzal állhatna elő, hogy ha a kormány nem engedi a lakossággal megfizettetni a termelés költségeit, akkor nyúljon a zsebébe ő maga: ellentételezze az elmaradt áremelést a költségvetés. S ha ezt a kormány és a költségvetés megteszi, akkor holnap ugyanilyen igénnyel léphet fel - amint azzal már próbálkozott is - a gabonatermelők tábora, majd az állattenyésztők, nem is szólva a szénbányászatról, a kohászatról, a tartósan veszteséges üzemek százairól. Tekintsünk most el attól, hogy a költségvetés súlyosan deficites, tehát hiába nyúlna a zsebébe, és tételezzük fel, hogy mindez lehetséges: mindenki megkaphatja a közös nagy kalapból azt, amire - kiadásai növekedésére hivatkozva - igényt tart. Ebben az esetben hamarosan eljutnánk oda, hogy az élelmiszerek, az iparcikkek ára hivatalosan illetve elismerten nem emelkedne ugyan, de visszaállna az a kötött árrendszer, amelyhez évtizedeken át már "volt szerencsénk", az áruhiánnyal egyetemben. Minden viszonylagosan olcsó volna, csak éppen nem lenne kapható. Jöhetnének ismét a szigorú árellenőrök, s büntethetnék az "árdrágítókat", de azokat aligha tudnák nyakon csípni, akik a hiányhelyzetet kihasználva csúszópénz ellenében juttatnák az amúgy hiányzó termékeket azoknak, akik hajlandók azokért többet fizetni. Tehát azoknak, akik ílymódon elismerik a magasabb árakat. Vagyis az árak a kormány akarata és a termelőket támogató kiadásai ellenére is emelkednének, ami a korrupció terjedése és sok más káros hatás mellett azzal is járna, hogy a többlet árbevétel a bolti eladók zsebébe, nem pedig a termelők kasszájába jutna. Márpedig ha a vállalatok nem remélhetnek több hasznot, de élveznék az állami támogatás biztonságát, akkor ismét teljes közömbösséget tanusítanának a fogyasztókkal szemben. (folyt.) 1989. augusztus 31., csütörtök 13:17
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Áremelés, vagy ... 2.
Óhatatlanul rontanák a minőséget, zsugorítanák a választékot. Hasonlóképp járnának el a szolgáltatók - miért ne követelhetné költségei megtérítését a kormánytól a Patyolat is? - és gyorsan eljuthatnánk oda, az érdekelt vállalatokhoz, a kényelmes igazgatókhoz, a központilag diktált árakhoz, bérekhez, gazdálkodási feltételekhez, a központi utasításos vezetéshez szükséges hatalmas, a gazdaság szereplőit ellenőrző apparátusokhoz, a nagyhatalmú kiskirályokhoz, és az általános hiányhoz. alc. A piacot nem lehet semmibe venni Túl messzire szaladt a következtetés? Aligha. Egyetlen lényeges visszalépés a piaci áraktól, a piaci viszonyoktól megállíthatatlan folyamatot indítana el. Elegendő egyetlen régi féket - mondjuk a húskészítmények százainak hatósági árát - visszaállítani, és a régi reflexek, mechanizmusok, intézmények tömege lépne nyomban működésbe. De akkor ki vagy mi védi meg a dolgozók millióit a gátlástalan áremeléstől? Egy rendőri módszerekkel dolgozó árhatóságnál sokkal eredményesebben védheti meg a gazdaság szereplőinek olyan kölcsönös függése, amit összességében piacnak nevezünk. Mert a vállalatok is függnek ám a lakosság millióitól Ha az állampolgárok milliói nem képesek megfizetni a vállalatok által szabadon alakított árakat, akkor nyomban kiderül, hogy nem is olyan szabadak azok az árak. Akkor, ha a vállalatok el akarják adni termékeiket, kénytelenek alacsonyabb árakkal beérni, s ahhoz költségeiket innovációval, ésszerűbb gazdálkodással, jobb szervezéssel lejjebb szorítani. Amennyiben ezt nem teszik, lehúzhatják a redőnyt, és kenyér nélkül maradnak munkások és igazgatók egyaránt. Meglehet, sovány vígasz ez annak, aki már ma arra kényszerül, hogy a megszokott húsz helyett tizenöt deka disznósajtot vigyen haza. Mai érdeke valóban azt diktálná, hogy ne emeljék a disznósajt, se semmilyen más termék árát. Ám azt is tudja, ha nem túl fiatal, akkor meg is tapasztalta, hogy ez legkevésbé adminisztratív beavatkozással, kormányzati utasítással érhető el. És ha olykor vágyakozva tekint a bécsi vagy a frankfurti kirakatokra, akkor azzal is tisztában van, hogy az ott látható árakat sem a hatóság diktálta; hogy az ott látható gazdagságot sem egy központi utasításokra hagyatkozó gazdaság teremtette meg. (folyt.) 1989. augusztus 31., csütörtök 13:18
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Áremelés, vagy ... 3.
alc. A tervutasítás egyenlő a hiánygazdasággal Nem minden piacgazdaságú ország népe él persze jólétben, de valamennyi tervutasításra épülő gazdaság hiánnyal küzd, lemaradt a világ élenjárói mögött, és nem egynek a polgárai menekülnek el vagy vándorolnak ki hazájukból. A ma virágzó piacgazdaságok is átvészeltek válságokat, amelyek a miénkhez hasonló inflációval, a miénknél súlyosabb munkanélküliséggel jártak. A magyar gazdaság válságának mélyülését a többi között antiinflációs politikával - az árak fékentartásának indirekt módszereivel - is fékezni kell, és kidolgozni a válságot enyhítő taktikát, az abból kivezető gazdaságpolitikai stratégiát. Egyik sem lehet azonban képes maradéktalanul megvédeni a lakosságot minden tehertől, amivel a válság és az egyidejű modellváltás jár. (MTI-Press) 1989. augusztus 31., csütörtök 13:20
Vissza »