1989.06.01

Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:

1989. június

Telefonon megkeresett Antall József. Korábban laza volt vele a kapcsolatom, bár a Komor ég Aalatt című film bemutatásakor odajött hozzám és gratulált szereplésemhez. Utána nem találkoztunk, ezért telefonja váratlanul ért. Kérte, hogy jöjjünk össze az általa kért időpontban egy beszélgetésre. Én ebbe örömmel beleegyeztem.

Ami a beszélgetés érdemi részét illet, az rendkívül tárgyszerű volt, és tartalmazott egy igen lényeges elemek. Antall József kifejtette, miszerint perspektivikusan össze kell vonni a három pártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a Kisgazdapártot és a kereszténydemokratákat. Egy ilyen formán létrejött erős, mérsékelt jobboldali erő alkalmas csak az ország vezetésére. A három párt összevonásával kapcsolatban határozott véleményt nem mondtam, nem is mondhattam, hiszen váratlan volt a javaslat. Annyit megjegyeztem, hogy ilyen esetben részben múltjánál fogva, de szervezett ereje miatt is a Kisgazdapártnak kellene a zászlóvivőnek, de legalábbis a névadónak lennie. Ezzel Antall József nem értett egyet, mégpedig a párton belül meglévő személyi konfliktusok, és a vezetői garnitúra gyenge volta miatt. Beszélgetésünket mindketten tájékozódó jellegűnek tartottuk. A magam részéről már akkor az egykori miniszterelnök gróf Bethlen Istvánra emlékeztem, akihez sokan hasonlították Antall Józsefet. Egyebek mellett ebben a kérdésben is azonos volt elképzelésük volt. Hiszen Bethlen István 1921-ben is úgy hozott létre egy nagyon erős és mérsékelt jobboldali pártot, hogy egyesítette a Kisgazdapártot és az akkori Kereszténypártot. A történelmi viszonyok azonban akkor mások voltak. A 133 napos proletárdiktatúra, és Trianon a két világháború között alapjaiban határozták meg a magyar belpolitika alakulását. Bethlen István úgy vélte, hogy az akkori viszonyok között szükséges van egy erős kormányzati erőre. A ’30-as években véleménye már megváltozott. Antall József ugyancsak erős kormányzati erőben gondolkozott, sőt a konstruktív bizalmatlanság indítványnak az Alkotmányban való rögzítésével a mindenkori kormány két választás közötti bukását szinte lehetetlenné tette.