|
|
|
|
Bush - kábítószerek
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. szeptember 5. kedd (MTI-tud.) - George Bush amerikai elnök kedd este először fordult televíziós beszédben a lakossághoz, hogy a kábítószerezés elleni terveit ismertesse. Az elnök csaknem nyolcmilliárd dollár felhasználásával szeretne gátat vetni az ország egyik legsúlyosabb problémájának, ám kevesen hiszik, hogy az összeggel érdemi változást lehet elérni.
A közvéleménykutatások szerint az amerikaik többsége a tömeges kábítószerezést tartja a legfontosabb megoldandó kérdésnek, hiszen az élet- és a vagyon elleni bűncselekmények zöme immár a drogosokkal, a kábítószercsempész- és kereskedő bandák tevékenységével függ össze. Washington például éppen erről vált hírhedtté az utóbbi időben: tavaly 372 embert gyilkoltak meg az amerikai fővárosban, idén már többet ennél - túlnyomórészt a kábítószerkereskedők egymás ellen folytatott utcai harcaiban. Nyílt kérdés még, honnan teremtik elő az ország súlyos költségvetési hiánya közepette a George Bush által ígért nyolcmilliárd dollárt, de a szakemberek szerint az összegnek a többszörösére volna szükség, hogy érdemi eredményeket érjenek el. A főként Latin-Amerikából becsempészett kábítószerek fokozottabb ellenőrzésének dacára mindössze egy százalékát tudják a hatáságok lefoglalni a drogoknak. Ez indokolja az amerikai kormány új taktikáját, amellyel a forrást igyekszik eldugaszolni: az elnök tervei szerint jelentős pénzügyi, katonai és rendőri támogatást nyújtanak Kolumbiának, Perunak és Bolíviának (ahonnan a legtöbb kábítószer érkezik az Egyesült Államokba), hogy felszámolják az ültetvényeket és a csempészbandákat. Az amerikai légierő első szállító- és harcigépei már az elmúlt héten megérkeztek Kolumbiába. +++
1989. szeptember 5., kedd 08:41
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|