|
|
|
|
Issajenko is Johnson ellen vallott
|
1989. március 15. szerda (AFP) - Torontóban tovább folytatódott a szöuli olimpián doppingoláson ért és sulyosan megbüntetett kanadai atléta, Ben Johnson ügyének vizsgálata. Ezuttal egy versenyzőtársát, a legjobb kanadai női vágtázó Angela Issajenkót hallgatták ki, aki megváltoztatva tavaly ősszel kinyilvánitott véleményét, eskü alatt azt vallotta, hogy Johnson tudta, mit szed, azaz beleegyezését adta a doppingkurához. - Igen, be kell vallani, hogy az egész csoport - Bennel együtt - éveken keresztül szedte a tiltott gyógyszereket, mindenkinek tisztában kellett lenni azzal, hogy ez milyen veszéllyel fenyeget - hangoztatta a vizsgálóbizottság előtt Angela Issajenko. A vágtázónő választ adott arra is, hogy tavaly ősszel, az olimpia után miért próbált kertelni, azok ellen vallani, akik Johnsont eltiltották. - Egyszerü a dolog, magam és versenyzőtársaim megpróbáltuk fedezni Charlie Francist, az edzőt, és Mario Astaphant, az orvosunkat, mert ugy véltük, hogy segiteni akartak nekünk, az érvényesülésünkért, az eredményes szereplésünkért adták a tiltott gyógyszereket. Nem akartunk ellenük fordulni, de most, hogy már mindenki mindent tud, nekünk is ki kell mondanunk az igazságot.+++
1989. március 15., szerda 11:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|