|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF miskolci szervezetének közleménye
"Pécs után Miskolcon is
megnyitotta területi irodáját az MDF 1989. szeptember 1-én. Az iroda
öt megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár,
Hajdú-Bihar - MDF szervezeteinek munkáját segíti."
BBC, Panoráma:
Viták az MSZMP refórmer vezetői között
"Csak lassanként derül ki, hogy mi is történt a KB-ülésen - annyi
azonban világos, hogy ezúttal Pozsgaynak nem sikerült győztesen
kikerülnie. A Központi Bizottság legtöbb tagja szerint túlzásba
viszi a reformokat.
Nyers Rezső, az MSZMP elnöke ugyancsak felszólalt a mai
nyilvános gyűlésen, rámutatván: a reformerek a párton belül még
mindíg kisebbségben vannak -, viszont a szélesebb néprétegek
támogatását élvezik."
|
|
|
|
|
|
|
A Kereszténydemokrata Néppárt Budapest XI. kerületi szervezetének közleménye (OS)
|
1989. szeptember 25., hétfő - A Kereszténydemokrata Néppárt Budapest XI. kerületi szervezete taggyűlésen megvitatta a párt időszerű feladatait, különös tekintettel arra, hogy napjainkban mit jelent kereszténynek és demokratának lenni. A megjelentek előtt ismertetésre került egy rövidített program, amely a párt ideológiai alapjait világítja meg, hangsúlyozva azt, hogy a cél a keresztény állameszme talajára épült állam- és társadalmi rend megvalósítása. Ezt követően került sor a vezetőség megválasztására, melynek tagjai a következők: dr. Grigássy László, dr. Hallama Máriusz, dr. Csekme István, Molnár László, Tóth Katalin, Szebényi Ferenc, dr. Varvasovszky László, Bató András, Tóth Zoltán. A párt ideológiai elveivel és politikai törekvéseivel egyetértők jelentkezését várjuk. Cím: dr. Grigássy László ügyvezető titkár, 1117 Budapest, Fehérvári út 17. (OS)
1989. szeptember 25., hétfő 11:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Szerettem volna beszélni Szép úrral, már többszörösen, és nem tudtam vele beszélni. Szeretném, ha a délutáni órákban, ha lehetséges, öt óra után a 07151-83-61-5 számot felhívná, volna egy-két javaslatom a műsorával kapcsolatban. Ennyit szerettem volna mondani, és nagyon szeretném, hogyha sikerülne, vagy én megpróbálom továbbra is. üdvözlöm önöket, minden jót!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|