|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF miskolci szervezetének közleménye
"Pécs után Miskolcon is
megnyitotta területi irodáját az MDF 1989. szeptember 1-én. Az iroda
öt megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár,
Hajdú-Bihar - MDF szervezeteinek munkáját segíti."
BBC, Panoráma:
Viták az MSZMP refórmer vezetői között
"Csak lassanként derül ki, hogy mi is történt a KB-ülésen - annyi
azonban világos, hogy ezúttal Pozsgaynak nem sikerült győztesen
kikerülnie. A Központi Bizottság legtöbb tagja szerint túlzásba
viszi a reformokat.
Nyers Rezső, az MSZMP elnöke ugyancsak felszólalt a mai
nyilvános gyűlésen, rámutatván: a reformerek a párton belül még
mindíg kisebbségben vannak -, viszont a szélesebb néprétegek
támogatását élvezik."
|
|
|
|
|
|
|
Jószolgálati Bizottság állásfoglalása
|
1989. szeptember 5., kedd - Ülést tartott kedden a Politikai Egyeztető Tárgyalások Jószolgálati Bizottsága. A bizottság a harmadik tárgyalófél kezdeményezésére megvitatta a tárgyaló felek egyenjogúságával és egyenrangúságával kapcsolatban felmerült problémákat, továbbá a gazdasági tárgyalások gyorsítására vonatkozó javaslatot. Mindhárom fél kijelentette, hogy az előzetes megállapodásnak megfelelően egymást egyenjogúnak és egyenrangúnak tekintik, és ennek szellemében kívánnak eljárni. Az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP kijelentette, hogy fontosnak tartja a harmadik tárgyaló fél részvételét a tárgyalások folytatásában. A felek kifejezték szándékukat, hogy egymás álláspontjait a tárgyalásokon kívüli nyilatkozataiban is tiszteletben tartják.
A felek egyöntetű véleménye szerint szükséges, hogy a gazdasági kérdésekről folyó tárgyalások üteme felgyorsuljon. A Jószolgálati Bizottság ajánlja, hogy a gyorsítás feltételeinek megteremtése érdekében a gazdasági témákkal foglalkozó középszintű bizottság mihamarabb üljön össze. A Jószolgálati Bizottság ismételten megerősítette a nyilvánosságra és az országgyűlési képviselők visszahívásának szüneteltetésére vonatkozó korábbi ajánlását. (MTI)
1989. szeptember 5., kedd 17:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Szerettem volna beszélni Szép úrral, már többszörösen, és nem tudtam vele beszélni. Szeretném, ha a délutáni órákban, ha lehetséges, öt óra után a 07151-83-61-5 számot felhívná, volna egy-két javaslatom a műsorával kapcsolatban. Ennyit szerettem volna mondani, és nagyon szeretném, hogyha sikerülne, vagy én megpróbálom továbbra is. üdvözlöm önöket, minden jót!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|