|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF miskolci szervezetének közleménye
"Pécs után Miskolcon is
megnyitotta területi irodáját az MDF 1989. szeptember 1-én. Az iroda
öt megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár,
Hajdú-Bihar - MDF szervezeteinek munkáját segíti."
BBC, Panoráma:
Viták az MSZMP refórmer vezetői között
"Csak lassanként derül ki, hogy mi is történt a KB-ülésen - annyi
azonban világos, hogy ezúttal Pozsgaynak nem sikerült győztesen
kikerülnie. A Központi Bizottság legtöbb tagja szerint túlzásba
viszi a reformokat.
Nyers Rezső, az MSZMP elnöke ugyancsak felszólalt a mai
nyilvános gyűlésen, rámutatván: a reformerek a párton belül még
mindíg kisebbségben vannak -, viszont a szélesebb néprétegek
támogatását élvezik."
|
|
|
|
|
|
|
Karsten Voigt nyilatkozata 1. rész
|
1989. szeptember 1., péntek - ,,Magyarországon egyértelműen közölték velem: egyetlen itt tartózkodó NDK-polgárnak sem kell akarata ellenére elhagynia az országot. Azoknak az NDK-polgároknak pedig, akik Magyarországról az NSZK-ba kívánnak távozni, rövid időn belül lehetőségük nyílik majd erre, egy egyszeri, humanitárius jellegű akció keretében,, - jelentette ki pénteken, Budapestről való hazautazása előtt, az MTI és a Magyar Rádió munkatársának adott nyilatkozatában Karsten Voigt, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elénökhelyettese.
A nyugatnémet szociáldemokrata politikus Nyers Rezsővel, az MSZMP elnökével, a magyar külügyminisztérium illetékeseivel, valamint a magyar Szociáldemokrata Párt vezetőivel találkozott Budapesten. A keletnémet menekülők ügyével kapcsolatban Voigt - a magyar illetékesekkel való megbeszélései nyomán - elmondta: a szóban forgó egyszeri, humanitárius jellegű akcióra ,,rövid időn belül, a szabadságolási időszak végével, a hűvősebb őszi időjárás beállta előtt,, kerül sor. Karsten Voigt különösen örvendetes, pozitív gesztusnak nevezte azt, hogy - magyar tájékoztatás szerint - az érintett NDK-állampolgárok saját maguk rendelkezhetnek tulajdonukkal, így például gépkocsijukkal: eladhatják azt, de magukkal is vihetik. Voigt nyomatékosan hangsúlyozta: kizárólag a magyar szervek hatáskörébe eső, szuverén döntésről van szó - olyan egyszeri megoldásról, amelyre a rendkívüli körülmények miatt kerül sor. Karsten Voigt megragadta az alkalmat, hogy az SPD nevében köszönetet mondjon a magyar kormánynak, a magyar segélyszervezeteknek és a magyar népnek ezért az eljárásért. A magyar lépés jelzi azt, hogy Budapest olyan politikát folytat, amely előtérbe helyezi az emberi jogokat és az emberiességi megfontolásokat - állapította meg az SPD parlamenti frakciójának elnökhelyettese, és hozzátette: ez tovább növeli az NSZK-ban a Magyarország iránti rokonszenvet. Voigt egyúttal felszólította az NDK vezetését: támogassa, vagy legalább ne akadályozza ezt a humanitárius magyar lépést. A nyugatnémet politikus reményét fejezte ki, hogy a magyar eljárás nyomán Berlin nem fogja korlátozni az NDK és Magyarország közötti szabad személyforgalmat. (folyt. köv.)
1989. szeptember 1., péntek 15:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Szerettem volna beszélni Szép úrral, már többszörösen, és nem tudtam vele beszélni. Szeretném, ha a délutáni órákban, ha lehetséges, öt óra után a 07151-83-61-5 számot felhívná, volna egy-két javaslatom a műsorával kapcsolatban. Ennyit szerettem volna mondani, és nagyon szeretném, hogyha sikerülne, vagy én megpróbálom továbbra is. üdvözlöm önöket, minden jót!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|