|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF miskolci szervezetének közleménye
"Pécs után Miskolcon is
megnyitotta területi irodáját az MDF 1989. szeptember 1-én. Az iroda
öt megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár,
Hajdú-Bihar - MDF szervezeteinek munkáját segíti."
BBC, Panoráma:
Viták az MSZMP refórmer vezetői között
"Csak lassanként derül ki, hogy mi is történt a KB-ülésen - annyi
azonban világos, hogy ezúttal Pozsgaynak nem sikerült győztesen
kikerülnie. A Központi Bizottság legtöbb tagja szerint túlzásba
viszi a reformokat.
Nyers Rezső, az MSZMP elnöke ugyancsak felszólalt a mai
nyilvános gyűlésen, rámutatván: a reformerek a párton belül még
mindíg kisebbségben vannak -, viszont a szélesebb néprétegek
támogatását élvezik."
|
|
|
|
|
|
|
Választások magyar módra
|
London, 1989. július 30. (BBC, Kerekasztal) - Kedves hallgatóink, múlt héten szombaton rendezték meg Magyarországon az első, valóban szabad választásokat. Időközi választásról volt szó négy választókerületben: Szegeden, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten és Gödöllőn. Gödöllőn az ellenzék képviselőjelöltjét, Roszik Gábort választották meg képviselőnek az Országházba. Ő az első szabadon megválasztott parlamenti képviselő. A másik három választó kerületben nem szavaztak elegen ahhoz, hogy érvényesek lettek volna a választások, így augusztus 5-ikén újra szavazniuk kell a választópolgároknak, hogy ezeknek a választókerületeknek is legyen képviselője az Országgyűlésben. Angliában a választásokról megoszlottak a vélemények. Voltak, akik - közöttük a BBC budapesti tudósítója is - a választók közönyéről beszéltek, az ellenzék vereségéről. Az angol közvélemény arra számított, hogy Magyarországon az ellenzék olyan győzelmet arat, mint Lengyelországban a Szolidaritás. Voltak olyanok is, akik a magyarországi időközi választást az ellenzék győzelmének tekintették, ilyen értelemben írt a választásról a nagy tekintélyű Daily Telegraph és ilyen értelemben az angol rádiónak Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke is. Mit kell gondoljunk tehát erről a történelmi jelentőségű magyarországi választásról? A Kerekasztal mellett munkatársunk, Jotiski László, Schöpflin György, a londoni egyetemen a politikai tudományok tanára, valamint a Great-Britannian Est European Center, a Nagy-Britannia Kelet-Európa Központ meghívására Londonban tartózkodó Lukász Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Néppárt szervezőbizottságának tagja és telefonon Budapestről kapcsolódik bele a beszélgetésbe Krassó György, a Magyar Október Párt alapító tagja. Tehát mit kell gondoljunk erről a választásról? (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok! Szerettem volna beszélni Szép úrral, már többszörösen, és nem tudtam vele beszélni. Szeretném, ha a délutáni órákban, ha lehetséges, öt óra után a 07151-83-61-5 számot felhívná, volna egy-két javaslatom a műsorával kapcsolatban. Ennyit szerettem volna mondani, és nagyon szeretném, hogyha sikerülne, vagy én megpróbálom továbbra is. üdvözlöm önöket, minden jót!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|