|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FSZDL tiltakozása
"A Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligája nem fogadja el egyetlen párt jogát se arra, hogy
szervezetei munkahelyeken működhessenek. Az MSZMP KB szeptember
elsejei állásfoglalását felelőtlennek, s az ország gazdaságának
jövője szempontjából tragikusnak tartjuk."
BBC, A világ minden tájáról:
Egy lelkész a menekültkérdésről
"... el vagyok ragadtatva, hogy a keletnémet
menekültekkel milyen szolgálatkészen és segítőkészen működnek a
magyarországi szervezetek. Meghat az, hogy rövid négy hónap alatt
megszervezték teljes ellátásukat. Ingyen konyha van, sátrak
érkeztek, majd megnyitották az exkluzív csillebérci úttörőtábort. A
jövő héten nyitják meg a zánkai úttörőtábort. Tehát itt 5-6 ezer
emberről olyan első osztályúan gondoskodtak, hogy az igazán megható.
Ebbe az örömbe azonban az az üröm vegyül, hogy ugyanakkor 2 év
alatt a magyar hatóságok nem voltak képesek saját népünkről ennek
megfelelően gondoskodni. Az én irodámba, a Thököly uti irodámba
naponta jönnek olyan erdélyi magyarok, akiket nem tudunk hova tenni."
|
|
|
|
|
|
|
- Választások magyar módra - 5. folyt.
|
- Augusztus 5-ikén lesz az újraválasztás. Mire számít Jotiski László, hogy talán ennek a megtörtént választásnak a tanulságait le fogják vonni a szavazópolgárok, és hogy úgy mondjam megszívlelik ezt a helyzetet és most nagy számban fognak a szavazóurnákhoz járulni? - Azt mondanám, hogy inkább azt remélem, mint arra számítok, hogy ez be fog következni, mert természetesen ez nagymértékben függ attól is, hogy az ellenzéki pártoknak mennyire van alkalmuk anyagilag, erkölcsileg, milyen módjuk van arra, hogy kampányt indítsanak. Például a BBC budapesti tudósítója szerint az MSZMP most nagyon komoly kampányt indított Szegeden. Nem tudom, hogy erre mennyire van módjuk az ellenzéki pártoknak, de nekem őszintén szólva az az érzésem, hogy ebben az időszakban Magyarországon az ellenzéki pártoknak arra lenne szükségük, hogy olyanformán tudjanak egységesen fellépni, mint ahogy Lengyelországban. Tudom, hogy Magyarországon a történelmi előzmények, a közvetlen előzmények erre nem megfelelők, de az az érzésem - és most nem augusztus 5-ikéről beszélek, hanem a legközelebbi általános választásról -, ha addigra az ellenzéknek nem sikerül valamifajta egységfrontot kialakítani, akkor ezáltal vereséget fog szenvedni. - Hogyan látja ezt Schöpflin György, szükség van egy ilyen összefogásra? Az az összefogás végeredményben megtörtént valamelyest, hiszen a Magyar Demokrata Fórum jelöltjét támogatták a fiatal demokraták és a szabad demokraták is. - És Gödöllőn ez meg is látszott. - És meglátszott Gödöllőn, Schöpflin György? (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|