|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FSZDL tiltakozása
"A Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligája nem fogadja el egyetlen párt jogát se arra, hogy
szervezetei munkahelyeken működhessenek. Az MSZMP KB szeptember
elsejei állásfoglalását felelőtlennek, s az ország gazdaságának
jövője szempontjából tragikusnak tartjuk."
BBC, A világ minden tájáról:
Egy lelkész a menekültkérdésről
"... el vagyok ragadtatva, hogy a keletnémet
menekültekkel milyen szolgálatkészen és segítőkészen működnek a
magyarországi szervezetek. Meghat az, hogy rövid négy hónap alatt
megszervezték teljes ellátásukat. Ingyen konyha van, sátrak
érkeztek, majd megnyitották az exkluzív csillebérci úttörőtábort. A
jövő héten nyitják meg a zánkai úttörőtábort. Tehát itt 5-6 ezer
emberről olyan első osztályúan gondoskodtak, hogy az igazán megható.
Ebbe az örömbe azonban az az üröm vegyül, hogy ugyanakkor 2 év
alatt a magyar hatóságok nem voltak képesek saját népünkről ennek
megfelelően gondoskodni. Az én irodámba, a Thököly uti irodámba
naponta jönnek olyan erdélyi magyarok, akiket nem tudunk hova tenni."
|
|
|
|
|
|
|
Időközi választások
|
München, 1989. július 24. (SZER, A mai nap) - Az országos választási elnökség közzétette a július 22-ikén, négy országgyűlési választókörzetben tartott időközi választás eredményeit. Kecskeméten a Bács-Kiskun megyei harmadik számú körzetben a választópolgárok több mint a fele nem vett részt a választáson, ezért pótválasztást kell tartani. Az ugyancsak Bács-Kiskun megyéhez tartozó nyolcadik számú körzetben egyetlen jelölt sem kapta meg az érvényes szavazatoknak több mint a felét, ezért ott is pótválasztást kell tartani. Szegeden a Csongrád megyei első számú választókörzetben ugyancsak nem vett részt a választásokra jogosultaknak több mint a fele, ezért itt is pótválasztást kell tartani. A Pest megyéhez tartozó Gödöllőn viszont nagy többséggel az ellenzék közös jelöltjét, Roszik Gábort választották meg képviselőnek. A pótválasztásokra augusztus 5-ikén kerül sor. A négy évtized óta első szabad választásról hallgassák meg a Szabad Demokraták Szövetségének a nyilatkozatát. - A Szabad Demokraták Szövetségének július 23-ikán tartott, kibővített tanácsülése melegen üdvözli Roszik Gábort, az ellenzék első közös képviselőjét a magyar Országgyűlésben. A gödöllői győzelem megtestesíti a magyar demokratikus erők reményeit. Támogatjuk Roszik Gábornak győzelmi nyilatkozatában elhangzott felhívását a demokratikus ellenzéki erők összefogására. Bizonyosak vagyunk benne, hogy amennyiben ez az összefogás sok választókerületben létrejönne, a szabad választások utáni Országgyűlés és kormány biztos támaszává válhatna a demokratikus átalakulásnak. Szabad Demokraták Szövetségének kibővített tanácsülése. (folyt.)
1989. július 24., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|