|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FSZDL tiltakozása
"A Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligája nem fogadja el egyetlen párt jogát se arra, hogy
szervezetei munkahelyeken működhessenek. Az MSZMP KB szeptember
elsejei állásfoglalását felelőtlennek, s az ország gazdaságának
jövője szempontjából tragikusnak tartjuk."
BBC, A világ minden tájáról:
Egy lelkész a menekültkérdésről
"... el vagyok ragadtatva, hogy a keletnémet
menekültekkel milyen szolgálatkészen és segítőkészen működnek a
magyarországi szervezetek. Meghat az, hogy rövid négy hónap alatt
megszervezték teljes ellátásukat. Ingyen konyha van, sátrak
érkeztek, majd megnyitották az exkluzív csillebérci úttörőtábort. A
jövő héten nyitják meg a zánkai úttörőtábort. Tehát itt 5-6 ezer
emberről olyan első osztályúan gondoskodtak, hogy az igazán megható.
Ebbe az örömbe azonban az az üröm vegyül, hogy ugyanakkor 2 év
alatt a magyar hatóságok nem voltak képesek saját népünkről ennek
megfelelően gondoskodni. Az én irodámba, a Thököly uti irodámba
naponta jönnek olyan erdélyi magyarok, akiket nem tudunk hova tenni."
|
|
|
|
|
|
|
Nyilatkozat a magyar-amerikai mezőgazdasági áruforgalmazás és együttműködés fejlesztéséről (1. rész)
|
1989. július 12., szerda - Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete szerdán közös nyilatkozatot írt alá a magyar-amerikai mezőgazdasági áruforgalmazás és együttműködés fejlesztéséből, az 1981-es nyilatkozat megújításaként.
A dokumentum szerint a felek törekednek a mezőgazdasági kapcsolatok bővítésére, egyebek között a talajvédelem és vízgazdálkodás, a növénytermesztés, az állattenyésztés és az erdészet területén. Az információ-áramlás elősegítésére rendszeresen adatokat cserélnek a fő mezőgazdasági termékek előállításáról, felhasználásáról és kereskedelméről, előrejelzéseket szintén közölnek egymással. Mindkét fél segíti a társaságok, szövetségek, intézetek, intézmények képviselői közötti kapcsolatok elmélyítését. Elősegítik egyebek között a közös kutatómunkát, továbbá a mezőgazdasági kutatók, szakemberek és tudományos gyakornokok cserelátogatásait. Ösztönözni fogják az oktatási intézményeket, magán kutatóintézeteket és szövetkezeteket arra, hogy lépjenek szorosabb munkakapcsolatba. A közös nyilatkozat alapján munkacsoport tevékenykedik; az együttes program végrehajtása érdekében intézkedéseket foganatosít és jelentést tesz azok kivitelezéséről. (folyt. köv.)
1989. július 12., szerda 14:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|