|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FSZDL tiltakozása
"A Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligája nem fogadja el egyetlen párt jogát se arra, hogy
szervezetei munkahelyeken működhessenek. Az MSZMP KB szeptember
elsejei állásfoglalását felelőtlennek, s az ország gazdaságának
jövője szempontjából tragikusnak tartjuk."
BBC, A világ minden tájáról:
Egy lelkész a menekültkérdésről
"... el vagyok ragadtatva, hogy a keletnémet
menekültekkel milyen szolgálatkészen és segítőkészen működnek a
magyarországi szervezetek. Meghat az, hogy rövid négy hónap alatt
megszervezték teljes ellátásukat. Ingyen konyha van, sátrak
érkeztek, majd megnyitották az exkluzív csillebérci úttörőtábort. A
jövő héten nyitják meg a zánkai úttörőtábort. Tehát itt 5-6 ezer
emberről olyan első osztályúan gondoskodtak, hogy az igazán megható.
Ebbe az örömbe azonban az az üröm vegyül, hogy ugyanakkor 2 év
alatt a magyar hatóságok nem voltak képesek saját népünkről ennek
megfelelően gondoskodni. Az én irodámba, a Thököly uti irodámba
naponta jönnek olyan erdélyi magyarok, akiket nem tudunk hova tenni."
|
|
|
|
|
|
|
Bush látogatása a nyugatnémet sajtóban
|
Köln, 1989. július 12. (Deutschlandfunk, Sajtószemle) - Kedves hallgatóink George Bush személyében először látogatott el Magyarországra egy amerikai elnök. A ma reggel megjelenő nyugatnémet lapok nagy terjedelemben foglalkoznak ezzel az eseménnyel. Az a hír is nagy érdeklődést keltett, hogy felülvizsgálják Magyarországon Mindszenty bíboros perét. Az amerikai elnök látogatásával kapcsolatban a Westdeutsche Allgemeine Zeitung arra a kérdésre keres választ, hogy milyen okokra vezethető vissza George Bush szívélyes fogadása Budapesten, illetve ezt megelőzően Varsóban. Idézünk: "A reformok útjára lépő, keleti tömbhöz tartozó országok számára vonzó államot testesít meg az elnök. A nyugati partnerállamok szemében valamelyest csökkent az Amerikai Egyesült Államok mintakép jellege, már csak azért is, mert alaposabban ismerik. Keleten azonban - legalábbis ott, ahol ezt megengedik - leplezetlen csodálattal tekintenek egy nagy, szabad és sikeres nemzetre, annak ellenére, hogy éveken keresztül elátkozták ezt az államot. Amerika továbbra is a demokratikus vád tárgya marad, és gazdasági ereje miatt a gazdasági remények tárgya" - állapítja meg a Westdeutsche Allgemeine Zeitung. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkében elsősorban azzal foglalkozik, hogy mit várnak el a magyarok George Bush látogatásától. A lap utal Horn külügyminiszter szavaira. A magyar politikus tegnap az elnök megérkezése előtt elmondta, hogy országa nem hiteleket, ajándékot vár, hanem azon akadályok leépítését, melyek gátolják a kereskedelmet és az egyéb kapcsolatokat. A lap ismerteti a magyarok kívánságlistáját. Ezen szerepel az, hogy a legnagyobb kedvezmény elve automatikusan 5 évre legyen érvényes. Továbbá: legyen amerikai kormánygarancia a magyarországi beruházásokat illetően. És végül azt szeretnék a magyarok, ha az amerikai kormány lehetőségeket keresne, hogy a kisebb és középvállalatokat is magyarországi invesztíciókra bátorítsa. (folyt.)
1989. július 12., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|