Rendszerváltás és az MTI

	Külföldi vállalkozói tőke
(Vadász János) München, 1989. február 16. (SZER, Mérlegen) - A legújabb adat szerint már körülbelül 250 vegyes vállalat működik az országban. Vagyis olyan vállalkozás, amelyben külföldi partnerek is társtulajdonosok. Az utóbbi években gyors ütemben növekedett a számuk. A valóság azonban korántsem olyan kedvező, mint ahogy ez a szám érzékelteti. A külföldi tőke még mindig nagyon óvatos, ha magyarországi vállalkozások lehetőségét mérlegeli. A 250 vegyes vállalatra vonatkozó adat Beck Tamás kereskedelmi minisztertől származik, aki a múlt héten müncheni látogatása során a Szabad Európa Rádiónak is nyilatkozott. Ez a szám nem túlzottan magas, ha arra gondolunk, hogy 1972 szeptembere, azaz majdnem tizenhat és fél esztendeje létezik olyan törvény, amely megengedi és szabályozza külföldi cégek részvételét magyarországi vállalatok alapításában. Magas, ha azt vesszük figyelembe, hogy az első tíz évben két kézzel meg lehetett számolni a vegyes vállalatokat, vagy azt, hogy a kétszázötvenből kétszáz a legutóbbi három évben jött létre. A vállalkozások száma azonban önmagában édes keveset jelent. Mekkora tömegű külföldi tőke jön be az országba? Milyen ágazatokba ruháznak be elsősorban a külföldi partnerek? Milyen hatást gyakorolnak környezetükre, a hazai vállalatokra? Ezek azok a kérdések, amelyek a vegyes vállalati szektor jelentőségét meghatározzák, és a válaszok meglehetősen kijózanítóak. Eddig körülbelül 250 millió dollár értékű tőke áramlott be az országba a vegyes vállalatokon keresztül, vagyis kereken egymillió dollár befektetés jut egy-egy vegyes vállalatra. Más szóval rendkívül elaprózódik a beáramló tőke, és a vállalkozások számához képest a 250 millió bizony nagyon kevés. Mi ennek a magyarázata? Arra könnyű válaszolni, hogy a 70-es években miért bizonyult teljesen hatástalannak a vegyes vállalkozásokat szabályozó törvény. Akkoriban ez a törvény csak korlátozásaival tűnt ki, és az elriasztás valóban sikerült. Az államhatalom a nyugati kölcsönök felvételére támaszkodott, a nyugati vállalkozói tőke közreműködését nem tekintette fontosnak. Jól ismerjük ennek az egyoldalú, rövidlátó szemléletnek a következményeit. Az adósságok összegyűltek, a fizetési kötelezettségek felléptek, de nem épült ki a kölcsönökből versenyképes hazai termékszerkezet, ami a törlesztés megbízható bázisa lehetett volna. Csak ennek a kudarcnak a bekövetkezte után kezdte az államhatalom szorgalmazni a vegyes vállalkozások szabályozásának liberalizálását. Ekkor kezdett ébredezni a felismerés, hogy itt nem csupán tőkét honosítanak meg, hanem technológiai és piaci tapasztalatot is, mivel a külföldi partner közvetlenül érdekelt abban, hogy a vegyes vállalkozás, amelyben részt vesz', sikeres legyen. Így alakult ki a módosítások sorozata révén a szabályozás mai formája. Az évtized első felében létrehozták a vámmentes övezeteket is. Az odatelepülő vegyes vállalatok korlátozás nélkül vámmentesen importálhatnak, és exportjuk is megkötésük nélkül folyhat. A tavaly ősszel jóváhagyott, illetve idén életbe lépett társasági törvény további kedvezményeket biztosít a külföldi partnerek számára. Tőkerészesedésük meghaladhatja az 50 százalékot, vagy akár az egész vállalat külföldi tulajdonba kerülhet. Ebben az esetben természetesen már nem is vegyes vállalat. Leegyszerűsítették az engedélyezési eljárást is. Az adózás terén lényeges kedvezmények illetik meg a vegyes vállalatokat, különösen, ha a külföldi partner ismét beruházza nyereségét, sőt egyes kijelölt ágazatokban - ilyen az idegenforgalom is - teljes adómentességben részesülnek. Valóban a. társasági törvény jóval kedvezőbb lehetőségeket biztosít nyugati vállalkozóknak, mint magyar állampolgároknak vagy azok csoportjainak. Az embernek jogosan az a benyomása, hogy míg az államhatalom különféle megkötésekkel, korlátozásokkal védelmezni próbálja a maga hatókörét hazai magánvállalkozók fellépésével szemben, koránt sincsenek ilyen aggodalmai, mihelyt a magánvállalkozók külföldiek. Sőt mindent elkövet, hogy felkeltse érdeklődésüket és aktív közreműködésüket. Mégis az eddigi mérleg eléggé csalódást keltő. Nagyon kevés a nagyszabású vegyesvállalkozás, kevés a behozott tőke mennyisége, az új húzó technológiák csak elenyésző mértékben honosodnak meg ezekben a vállalkozásokban, és a külkereskedelmi mérlegük is negatív. Eddig következetesen többet importáltak, mint amennyit a világpiacon eladtak. Mi ennek az oka? Egyáltalán nem vált be a várakozás, hogy a külföldi partnerek vegyes vállalkozásaikban nyugati exportra fognak berendezkedni. Természetesen ez a várakozás volt egyoldalú és rövidlátó. A nyugati vállalkozót önmagában nem az export érdekli, hanem a jövedelmezőség, tehát akkor fekteti be tőkéjét külföldön - jelen esetben Magyarországon -, ha olcsóbban állíthat elő valamit, és piacait kibővítheti. Valóban Magyarországon fennáll az olcsóbb előállítás lehetősége, főleg az alacsony munkabérek következtében, de ez a lehetőség másutt is kínálkozik. Ez önmagában még nem döntő körülmény, viszont a legtöbb nyugati vállalkozó azt szeretné, hogy a magyarországi vegyes vállalat KGST-piacokra exportáljon, ami többnyire teljesen hiú remény, lévén a KGST olyan, amilyen. KGST-piacok hiányában szívesen termelnének a magyar piac számára is, mert súlyos hiba lenne azt hinni, hogy egy 10 milliós ország jelentéktelen nagyságrendű piac a nyugati vállalkozók megítélésében, de többnyire csalódniuk kell ebben is. Mihelyt ugyanis mérlegelni kezdik a vállalatalapítás előnyeit, kockázatait, hamarosan arról kell a többségnek meggyőződni, hogy ebben az országban még nincs működőképes piac. Mihelyt tüzetesebben érdeklődnek és felteszik a kritikus konkrét kérdéseket, hogy mennyire kötik meg kezüket állami előírások, bérkorlátok, irreális rögzített árak, nem kapnak kielégítő válaszokat. Továbbá, mivel vegyes vállalkozásokról van szó, a potenciális magyar partnerekről is kritikusan érdeklődnek. Szuverén partnerrel lesz-e dolguk, aki nemcsak a szükséges tőkével száll be, de valóban rendelkezik is vele, reményei, aggodalmai fűződnek hozzá, vagyis kockáztatja? Vagy pedig állami megbízottak csoportjával, akik nem a tőkét kockáztatják, mert az nem az övék, hanem a mögöttük álló államhatalom támogatását. És ha ez a kritikus vizsgálódás negatívnak bizonyul a potenciális közvetlen partner esetében, vajon mit feltételez a külföldi vállalkozó a leendő vegyes vállalat magyar szállítóiról és vevőiről vagyis az esetleges közvetett partnerekről, akiket csak akkor ismerne meg közelebbről, ha valóban beszállna a vállalkozásba? Ezekre a kritikus kérdésekre az esetek többségében nincs megnyugtató válasz. Tegyük hozzá, nincs semmi rendkívüli ebben a kritikus vizsgálódásban. Mindenki ezt teszi, néha saját tőkéjét, azaz tulajdonát viszi vásárra. Pontosan ugyanezeket a kérdéseket teszik fel önmaguknak azok a magyarországi vállalati vezetők, akik végre szeretnének igazi vállalkozókká válni; akiknek az államhatalom évek óta hirdeti, hogy kockáztassanak, legyenek önállóak, sőt újabban hirdeti azt is, hogy legyenek szuverének, függetlenek, csak a piachoz alkalmazkodjanak. Közben azt tapasztalják, hogy ez a piac a valóságban még mindig nem működik, és az államhatalom politikáján keresztül győződnek meg arról, hogy ezeknek a felhívásoknak nem tudnak eleget tenni. Viszont felhívások nélkül is megvalósulhat mindez, amennyiben az ország erőforrásai, tőkéi mind nagyobb mértékben oszlanak meg konkrét hazai tulajdonosok, helyi közösségek, egyének és egyének csoportjai között, amennyiben felszámolásra kerül a tőketulajdon állami hegemóniája. Ez a feltétele annak, hogy létrejöjjön a szuverén tulajdonosok sokasága, akik hogy jövedelmezően működni tudjanak, megteremtik a maguk számára és az egész társadalom számára a működőképes piacot. Ebben az esetben a külföldi vállalkozók is könnyen tudnának beilleszkedni a számukra ismerős piaci környezetbe, és nem lenne különösebb akadálya, hogy megtalálják szuverén partnereiket. +++ 1989. február 16., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »