|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FSZDL tiltakozása
"A Független Szakszervezetek
Demokratikus Ligája nem fogadja el egyetlen párt jogát se arra, hogy
szervezetei munkahelyeken működhessenek. Az MSZMP KB szeptember
elsejei állásfoglalását felelőtlennek, s az ország gazdaságának
jövője szempontjából tragikusnak tartjuk."
BBC, A világ minden tájáról:
Egy lelkész a menekültkérdésről
"... el vagyok ragadtatva, hogy a keletnémet
menekültekkel milyen szolgálatkészen és segítőkészen működnek a
magyarországi szervezetek. Meghat az, hogy rövid négy hónap alatt
megszervezték teljes ellátásukat. Ingyen konyha van, sátrak
érkeztek, majd megnyitották az exkluzív csillebérci úttörőtábort. A
jövő héten nyitják meg a zánkai úttörőtábort. Tehát itt 5-6 ezer
emberről olyan első osztályúan gondoskodtak, hogy az igazán megható.
Ebbe az örömbe azonban az az üröm vegyül, hogy ugyanakkor 2 év
alatt a magyar hatóságok nem voltak képesek saját népünkről ennek
megfelelően gondoskodni. Az én irodámba, a Thököly uti irodámba
naponta jönnek olyan erdélyi magyarok, akiket nem tudunk hova tenni."
|
|
|
|
|
|
|
- Nyomdagép visszaszolgáltatása - 1. folyt.
|
- Van valamiféle nyoma annak, hogy az állítólagos megsemmisítésről jegyzőkönyv készült volna? - Jegyzőkönyveket nem mutattak nekünk. Több ízben a belügyminiszter-helyettes és Fajtsics rendőr alezredes is kijelentette, hogy megsemmisítették ezeket a kiadványokat. Tulajdonképpen nem tudjuk hogy mi történt, s reméljük, hogy ilyen minősíthetetlenül barbár lépések az elmúlt években nem történtek, annál is inkább, mert 1984 óta egy bírói végzés is tiltja a szamizdatoknak mint kulturális értékeknek a megsemmisítését. Reméljük, hogy valahonnan valamilyen raktárból elő fognak kerülni a gépeink, kézirataink, fordításaink. Számunkra ezek nemcsak valamiféle anyagi értéket jelentenek, és nem is elsősorban azt, hanem ezeknek az éveknek a dokumentumairól van szó, és azokról a munkaeszközhökről, amelyek hozzánk nőtek, amelyekkel együtt dolgoztunk, amelyek lehetővé tették azt, hogy szamizdat legyen Magyarországon. A Szabad Demokraták Szövetségének egyébként is szüksége volna ezekre a stencil-gépekre. Vidéki szervezeteink, helyi szervezeteink ezekkel készíthetnék el a jövőben a propagandaanyagaikat. - Ez az említett udvarias levél a Belügyminisztériumtól mikori eredetű? Tehát azután született, miután a sajtá foglalkozni kezdett a témával, miután Demszky Gábor nyílt levélben reagált a Mai Napban megjelent interjúra a megsemmisítésekről, vagy azután, hogy a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon közölték, hogy vissza kell adni a volt szamizdatosoknak az elkobzott javakat? (folyt.)
1989. szeptember 13., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|