|
|
|
|
A Művelődési Minisztérium közleménye - Minden diák ingyen kap új diákigazolványt
|
1989. augusztus 23., szerda - Miként a sajtó már ez év márciusában hírül adta, az új tanév kezdetével, vagyis szeptember elsejével az 1988. évi országos diákparlamentek állásfoglalásainak és a Minisztertanács ifjúságpolitikai feladattervének megfelelően - bevezetik az új diákigazolványokat.
Az új diákigazolványok arcképesek, szerepel rajtuk tulajdonosuk személyi száma is, így az előzőeknél kedvezőbben használhatók. Lehetővé teszik a diákok részére az összes utazási igazolvány megszüntetését. Ezután a helyi és helyközi utazásra jogosító havijegyeket is a diákigazolványuk alapján válthatják meg. Az új diákigazolványt a közép- és a felsőfokú oktatási intézményekben tanulók mellett valamennyi általános iskolás is megkapja. Az igazolványokba vérvizsgálat esetén beírják tulajdonosuk vércsoportját, igazolják a diáksport-szervezeti, a diákklub-, iskolaszövetkezeti, stb. tagságot. A diákok ezzel az igazolvánnyal igazolják jogosultságukat az 50 százalékos utazási kedvezményre, az állami és egyes egyházi múzeumokba való ingyenes belépésre, az üdülőhelyi díj alóli mentességre, a vállalatok és intézmények által biztosított diákbérletekre, diákjegyekre, egyéb diákkedvezményekre. Az új diákigazolvány azok számára, akik megkötik, tanulóbiztosítási kötvényként is szolgál. Sokáig nem volt meg az igazolványok előállítási költségének fedezete. Ezt az Állami Biztosító előlegezte meg, és úgy volt, hogy a diákok 11 forintért válthatják ki az igazolványukat. (Ez az ár szerepel a diákigazolványban is). A Művelődési Minisztérium végül is előteremtette a szükséges összeget. Így a diákok ingyen kapják meg a diákigazolványokat. Az Állami Biztosító viszont az igazolványok kiállítását végző tanintézetek részére - a nála kötött tanulóbiztosítások szokásos jutalékán felül - igazolványonként 4 forint költségtérítést fizet. A szükséges egyeztetések elhúzódása miatt az új diákigazolványok bevezetéséről szóló rendelet csak augusztus végén jelenik meg. Azért, hogy a diákok ne károsuljanak, a magasabb évfolyamra járók az előző tanévi utazási igazolványaik alapján, az első osztályosok és évfolyamosok pedig minden külön igazolás nélkül válthatják meg szeptemberre utazási havi jegyeiket. De ezek már csak akkor lesznek érvényesek, ha szerepel rajtuk tulajdonosuk személyi száma is. (MTI)
1989. augusztus 23., szerda 17:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|